Fényfestéssel üzentek a budapestieknek a rakparton

A Víz Világnapja előestéjén közösségi fényfestéssel startolt el a Danube Flow- Hív a Duna! elnevezésű programsorozat Budapesten. A tavasztól őszig tartó kezdeményezés célja, hogy szórakoztató eseményekkel, családi és sportprogramokkal csábítsák vissza az embereket a Duna-part városi szakaszaira.   

Szokatlan látványban volt részük azoknak, akik szerda éjjel 11 óra körül a budapesti Szabadság híd budai hídfője környékén jártak. A Duna-partot mintegy félszáz lelkes fiatal vette birtokba, akik meghatározott koreográfia szerint jöttek-mentek a lépcsőkön a kezükben zseblámpával. A Facebook-on meghirdetett fényfestés résztvevői betűket írtak a levegőbe, amelyekből a Hív a Duna! jelmondat alakult ki. A közösségi akció végeredménye kizárólag azokon a fotókon látszik, amelyek hosszú expozíciós idővel készültek.

A Víz Világnapja előestéjén rendezett fényfestés volt a nyitánya a Danube Flow – Hív a Duna! nevű programsorozatnak, amelynek célja, hogy élményeket adjon az embereknek.

– A Duna-menti magyar városok többségének lakói nehezen tudják megközelíteni a partot, ezért minden szempontból elvesztették az élő kapcsolatot a Dunával. Azt szeretnénk, ha az emberek ismét birtokba vennék a folyó városi szakaszait, ezért a Danube Flow – Hív a Duna! projekt szeptember 30-ig kulturális, sport, ismeretterjesztő és családi szabadidős programokat kínál majd. A részleteket a www.hivaduna.hu honlapon találják meg az érdeklődők – mondta Kobrizsa Ádám, a projektet koordináló Mindspace Nonprofit Kft. vezetője.

A Danube Flow – Hív a Duna! projekt ötletgazdái januárban nyílt pályázatot hirdettek, amelyre 63 kreatív ötlet érkezett civilektől, diákcsoportoktól, művészektől. A szakmai zsűri 11 pályaművet ítélt megvalósíthatónak, köztük ötletes utcabútorokat, több állomásos kvízjátékot, vízparti fotó- és képzőművészeti kiállításokat és vízi bábjátékot. A programsorozat részeként a VaLyo (Város és a Folyó) Csoport a tavalyihoz képest rövidebb szakaszon, de megújult formában építi ki a Duna Tanösvény nevű, újszerű séta- és kerékpáros túraútvonalat, amely 2011 nyarán nagy sikert aratott a budapesti belvárosban.

 A Danube Flow – Hív a Duna! egy vállalati-civil együttműködés keretében működő projekt, amelynek célja a Duna értékeinek népszerűsítése és védelme. A Coca-Cola Magyarország 2004 óta támogatja a Nemzetközi Dunavédelmi Bizottság (ICPDR) munkáját, kiemelten a június 29-i Duna Nap rendezvény sikeres megvalósítását. A vállalat a vízvédelmi programja keretében a Danube Flow – Hív a Duna! projekt mellett több természetvédelmi célú projektet is finanszíroz a Duna kapcsán. A Mindspace Nonprofit Kft. és a VaLyo Csoport több civil és intézményi partnerrel (WWF, Duna Múzeum) közösen igyekszik felhívni a figyelmet a Dunára a Danube Flow – Hív a Duna! projekttel.

Részletek:

www.hivaduna.hu

www.facebook.com/danubeflow

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük