HEADBANG, PARTY ÉS KÁVÉHÁZI HANGULAT EGYÜTT A FEZEN-EN

Jazz, folk, elektro, rock és metál augusztusban Székesfehérváron

Teljesíti fesztiválozói kívánságát a FEZEN: a Kreator hoz német thrasht és egy vadiúj korongot a fesztiválra. Erős táncszekcióval indul a nulladik nap Fehérváron: Ferenczy György és a Rackajam a soul, a blues és a rock ’n’ roll szívbe fészkelődő és sejtekbe hatoló elegyével a puszták szabadságát és az otthonos blueskocsmák hangulatát egyszerre idézi meg. A múlt századi kávéházi világot a Budapest Bár hozza el a mába. Lágyabb, jazzes dallamokkal, finoman viszi bele a négy napos buliba a fesztiválozókat a Harcsa Veronika Quartet Gyémánt Bálint jazzgitárossal kiegészülve, és a város szülöttje, Vörös Janka zenekara is. A rock magyar legendái, a Beatrice, a Kalapács és az Ossian elsöprik a generációk közti határokat. Az elektronikus zene hívei számára pedig a downtempo és a house világában is jártas belga Jimmy Van M adja meg a buli ritmusát.

Végre itt a bizonyosság a FEZEN-esek számára – amit eddig csak reméltek, és kértek, valósággá válik: az idei fesztiválon játszik nekik az Essen-i Kreator, a német thrash nagyágyú. A csapat a székesfehérvári fellépésen mutatja be a magyar közönségnek Phantom Antichrist című, július elején megjelenő új albumát. Persze nem csak a friss korongról válogatnak Mille Petroza-ék, hiszen a harminc éve aktív banda komoly zenei anyagot halmozott fel.

Nem csak bemelegítés: hosszútávú stílusváltó a nyitónapon

A fesztiválindító nulladik nap biztosan teljesíti küldetését, bemelegíti a táncért felelős izmokat és felébreszti a mindenkiben ott szunnyadó fesztiválozót. Ferenczy György és a Rackajam fúziós zenéje a blues, a soul, a rock és a népzene rajongóit is megmozgatja. De akik stílustól függetlenül az egyszerűen csak az őszinteség és a szabadság emberei, azok számára is a világ legjobb szájharmonikásának címét is magáénak tudó Ferenczy Gyuri és zenekarának koncertje a megfelelő fesztiválrajt.

A pesti dalokat, a múlt század kávéházainak hangulatát, cigányzenét és semmi mással össze nem hasonlítható hangulatot varázsol a FEZEN-re a Budapest Bár. Bohém romantika, szenvedélyes félhomály és elemi rock ’n’ roll lesz a felhozatal a meghatározó magyar zenészekből verbuválódott „all star” bandában, amely fennállásának öt éve alatt a tagokat összekapcsoló laza köteléket erőteljes, vibráló egységet alkotó, színes zenei szövetté fonta.

A jazz – a tehetséges magyar zenészeknek köszönhetően – már itthon sem csak az otthonülők kedvence: a Harcsa Veronika Quartet, élén a Műszaki Egyetem után a zeneművészeti jazz tanszékén végzett énekesnővel és Gyémánt Bálint gitárossal kiegészülve világszínvonalú produkciót hoz a fesztiválra. A székesfehérvári Vörös Janka zenekara, a Vörös Janka Group saját bevallása szerint groove és r’n’b számoktól kezdve, a blueson át, a kő kemény jazzig mindent játszik, amibe beleszeret – hangzásvilága ennek megfelelően teljesen egyedi, könnyeden dögös, ami a fesztiválozókat is leveszi a lábáról.

Az elektronikus zene híveinek Jimmy Van M játszik az indítónapon: a belga DJ mesterien keveri a downtempot, a progresszív house-t és a technot egyetlen hatalmas, hullámzó, és energikus partyvá.

A kortalan rockgeneráció

A rock örök: jöhetnek új bandák, módosulhatnak a dallamok és a tempó, az egykori tini rajongók több gyerekes családanyákká és bölcs nagypapákká nemesülhetnek, de a rock ’n’ roll életérzés nem kopik. Mindegy, hogy még gimnáziumba jár, a fősulit tudta le nemrég, vagy már felelős üzletember, mindenki tudja, mi következik azután, hogy „Azok a boldog szép napok, ég veled!”, és persze a FEZEN-en is együtt éneklik majd a Beatricével. De egészen biztosan nem lesz gond a dalszövegekkel a Kalapács koncertjén sem. A rock katonái is bemasíroznak a MÁV pályára: az Ossian szintén zenél a Fehérvári Zenei Napokon.

A FEZEN-ről

A 16. Fehérvári Zenei Napok idén újdonságokkal lepi meg fesztiválozóit: a nulladik nappal kiegészülve már négy napon keresztül és végleges helyén, a MÁV-pályán várja a zenerajongókat. A húzós zenei kínálatban a rock, a metál, a pop és az elektronikus zenei dallamok elkötelezettjei is megtalálják a nekik valót. A legbarátságosabb fesztivál megduplázott kempingmérettel és verhetetlen árakkal várja a diákokat, a nagypapákat, az unokákat és a buliőrülteket.  A részvétel a fehérváriaknak kötelező, a többieknek erősen ajánlott, hiszen a FEZEN különleges, mint Te.

Kapcsolat

Saliga Enikő / Wolf Kommunikáció / Hegyalja Fesztivál – SZIN – FEZEN

+36 30 297 2043 / saliga@wolfkom.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük