Fesztivállal ünnepli a szezonnyitást Zánka

Június 23-án lesz a Zánkavics – Új Nemzedék Nap

Zánkavics – Új Nemzedék Nap néven nagyszabású fesztivált rendeznek június 23-án Zánkán. Másnap a lovasok veszik át a főszerepet a Balaton parti központban.

Május elején tanácsadó testület alakult a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére annak érdekében, hogy az egykoron szebb napokat látott zánkai üdülőközpont új életre kelljen, és ismét tartalmas kikapcsolódási lehetőséget biztosítson a fiataloknak. A hosszútávú kormányzati elképzelések középpontjában az Új Nemzedék Jövőjéért Program, a vízi sportok, a szociális táboroztatás, a cserkészet, valamint a lovassportok állnak. A zánkai központ ezentúl Zánka – Új Nemzedék Központ néven működik majd, és a megújulás jegyében rendezik meg június 23-án a Zánkavics – Új Nemzedék Napot, majd másnap az IV. Zánkai Gyermek Lovas Napot. A korábbi hagyományos, szezonnyitó Zánkavics Nap ezúttal még több, még színesebb programmal várja majd a Balaton partjára látogatókat.

„Azt szeretnénk elérni, hogy a zánkai komplexum minél több mai fiatalnak nyújtson tartalmas, színvonalas kikapcsolódási lehetőséget, és akárcsak korábban, a mostani generációknak is lehessen valódi Zánka-élménye. Június 23-án és 24-én a kicsiktől a nagyokig várunk mindenkit, aki sportolni, szórakozni szeretne, hiszen gyerekprogramok, sportversenyek, lovasbemutatók és koncertek sokasága várja a Zánkára látogatókat ” – mondta Siklódi Levente, a zánkai központ ügyvezető igazgatója.

A június 23-i Zánkavics – Új Nemzedék Nap a szórakozás, a kultúra és a sport jegyében zajlik majd. A legkisebbeket a Kaláka Együttes mellett többek között Cimbora történelmi játszóház, ügyességi vetélkedők, kézműves-foglalkozások, aszfalt rajzverseny, arcfestés, és Bársony Bálint szaxszofonművész által vezetett hangszersimogató is várja majd. Szent Iván-éj előtt egy nappal nyári tetováláskészítésre, greenbox fotózásra invitálják a szerelmeseket, este pedig tűzzsonglőrök teszik teljessé a Szent Iván-napi élményt. A veterán motoros felvonulás, vizimentő és rendőrségi bemutató mellett a sportok kedvelőit futóverseny, strandröplabda- és teniszverseny, vízi-zumba várja, a meghívásos kispályás labdarúgó-tornán pedig összecsap többek között a Magyar Országgyűlési Válogatott, a Magyar Újságíró Válogatott, a Média Válogatott és a Veszprém Megyei Közéleti Válogatott is. A foci kedvelői az Európa-bajnokság aktuális meccséről sem maradnak le, este óriásikivetítőn lehet majd nyomon követni a negyeddöntő közvetítését. Az egésznapos fesztivált számos koncert színesíti majd, fellép egyebek mellett a United zenekar, Fluor Tomi, és műsort ad Somogyi András humorista is. A Zánkavics – Új Nemzedék Napon színpadra lép majd a friss Megasztár-győztes Radics Gigi, és a korábbi versenyző Kállay Saunders András is, Bársony Bálinttal közösen. Az estét a Republic és a The Carbonfools együttesek élő koncertje és tűzijáték zárja majd.

Másnap, június 24-én a lovasoké lesz a főszerep Zánkán. A IV. Zánkai Gyerek Lovas Napon sportági bemutatók (többek között díjugratás, ugróshow, Western és szinkron fogathajtó bemutató) várják a lovaglás szerelmeseit. Látványos programmal készül a Kassai Lovasíjász Iskola, amely felidézi a középkori lovagi tornát, a kuruc kori és a huszárlovaglást. Emellett íjászbemutatót tartanak a Szkíta Farkasok, lesz csikós bemutató, puszta ötös és trükk lovaglás is,
Csontó Zoltán és a Lovas Élet Iskola csapata pedig bemutatja a lóidomítás fortélyait. Mindezeken felül sétakocsikázás, lósimogatás, lovaglás, huszár és solymász tábor várja az érdeklődőket.

Az esemény fővédnöke Dr Mihalovics Péter, szakmai védnöke pedig Lázár Vilmos.

A hétvége rendezvényei mindenki számára ingyenesek.

A Zánkavics – Új Nemzedék Nap és a IV. Zánkai Gyermek Lovas Nap részletes programja az alábbi linken érhető el:
http://www.zanka.hu/hirek.ws?id=361

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük