CLAAS Unitech Mérnökverseny

Unitech plaki_nagyA CLAAS UniTech Mérnökverseny 2013 őszén újra kihívást állít a tehetséges mérnökhallgatók elé. Tervezz egy klassz gépet!

A feladat:
4 fős csapatoddal építsetek egy klassz gépet, mely teljesíti a versenykiírás feladatait:
–    mobilitás feladat
–    aratás
–    fárasztóvizsgálat
Elsőként a gépek tervdokumentációját kell beküldenetek, melyet a CLAAS szakértői bírálnak el. Ha a tervetek a zsűri döntése alapján bekerül a 10 legjobb közé, a munka oroszlánrésze következik: lehetőséget kaptok arra, hogy megvalósítsátok, amit kitaláltatok! A gépek megépítése után a verseny döntőjén pedig élőben össze is mérhetitek alkotásaitok tudását.

A döntőre 2014 tavaszán kerül sor Törökszentmiklóson, a CLAAS telephelyén.

Csak nyerhetsz, ha jelentkezel, hiszen:
–     játszva tanulhatsz, szakmai fejlődésed garantált
–     a gyakorlatban, barátaiddal egy csapatban is kipróbálhatod elméleti tudásodat, a gépfejlesztés mérnöki folyamatát
–     karriered építésében is előre haladhatsz, hiszen megmutathatod tehetségedet a CLAAS hazai fejlesztőmérnökeinek

Nyeremények:

1. helyezettek: utazás és gyárlátogatás a CLAAS központjába, Harsewinkelbe,
és egy-egy grafikus munkaállomás szintű laptop

2. helyezettek: 24″ LED monitor-tv

3. helyezettek: 120 GB SATA 3 SSD

+ különdíj a leginnovatívabb konstrukciókért: aratási gyakorlat Magyarországon CLAAS kombájnnal

Regisztrációs határidő: 2013. november 15. 24:00

A tervek leadási határideje: 2014. január 6. 08:00
A jelentkezők számára a CLAAS mérnökei konzultációt biztosítanak.

További információk:
http://www.unitechverseny.hu/
https://www.facebook.com/mernokverseny

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük