Hegyalja-bérlettel a 6 napossá bővült SZIN-re!

Komoly döntésre szánta el magát a SZIN-t szervező NextWave csapata, ugyanis bejelentették, hogy a sajnálatos módon elmaradt Kingdom of Hegyalja fesztiválra előzetesen bérletet vásárlók, jegyük felmutatásával részt vehetnek az idén közel 90 ezer látogatót váró Szegedi Ifjúsági Napokon.

Nemrég látott napvilágot a hír, miszerint a július 15-19. közötti időpontra tervezett Kingdom of Hegyalja fesztivál elmarad. A Szegedi Ifjúsági Napok stábja úgy döntött, hogy aki elővételes Hegyalja bérletet vásárolt, hetijegyének felmutatásával részt vehet a SZIN-en, ahol közel 200 fellépő szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

Fellép az idei Szegedi Ifjúság Napokon többek között az egykori Hegyen is óriási tömegeket megmozgató Scooter, a fülbemászó drum’n’bass slágereiről ismert Dj Fresh, a SZIN közönség kedvenc Russkaja, a frenetikus bulijairól ismert Dubiozakolektiv, valamint a brit sztár dj és producer: Chris Lake.A SZIN kínálatában természetesen az elmaradhatatlan és kiváló hazai előadók és zenekarok is szerepelnek. Fellép az Igazán Turné 2015 keretében Ákos, a Kosheen énekesnőjével (Sian Evans-szal) lép a színpadra a Brains, jön a Punnany Massif, a Hiperkarma, a Magna Cum Laude, a Halott Pénz, a Wellhello, a Kelemen Kabátban, a Supernem, a Péterfi Bori & Love Band, a Hősök, a New Level Empire, az Anna and the Barbies, a Beatrice és még sokan mások.

„Amikor megtudtuk, hogy elmarad a Kingdom of Hegyalja fesztivál, egyből azon kezdtünk el gondolkodni, hogyan is segíthetnénk ezen a sajnálatos helyzeten. Fel is vettük a Hegyalja szervezőivel a kapcsolatot, és együttműködési megállapodást kötöttünk. Ilyen esetekben nem kárörvendésre, hanem összefogásra van szükség, hiszen nem könnyű ezt a helyzetet kezelnie a csalódott fesztiválozóknak, és a szervezőknek sem.A Hegyaljára elővételben bérletet vásárlók jól járhatnak, hiszen hetijegyük felmutatásával végig bulizhatják a saját magához és a Hegyaljához képest is egy nappal tovább tartó Szegedi Ifjúsági Napokat, mindenféle plusz térítés nélkül”– nyilatkozta Kurucsai János, a SZIN sajtószóvivője.

Nem ért véget a meglepetések sora a Szegedi Ifjúsági Napokat illetően. A Szervezők bejelentették, hogy életében először idén 6 napos lesz a SZIN,  már augusztus 24-én, hétfőn kezdetét veszi a rendezvény. Nem is akármilyen hétfővel indul a nyárzáró fesztivál, hiszen a fellépők között köszönthetjük a Szegeden is közkedvelt német világsztár csapatot, a Scootert. A Scooter előtt a Wellhello élő nagykoncertjével indítja be a motorokat, de érkezik a nyitó napra a Hiperkarma is, valamint a régi nagyok kedvelői sem panaszkodhatnak, hiszen a Mizo Színpad kiemelt sztárja a Beatrice lesz.

 

„Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a Szegedi Ifjúsági Napokat továbbra is Magyarország egyik legjobb ár-érték arányú fesztiváljaként szeretnénk pozicionálni, ezért is döntöttünk úgy, hogy a hetijegy vásárlók még egy plusz napot kapjanak cserébe az idei áremelésért” – nyilatkozta Kurucsai János, majd hozzátette – „A plusz 1 napnak köszönhetően olyan magyar fesztiválzenekarok is helyet kapnak a rendezvényen, akikről eddig azt mondtuk, hogy sajnos már nem férnek bele az idei összeállításba. Sokak örömére azonban mégis fellép a SZIN Nagyszínpadon a Kowalsky meg a Vega csapata, ellátogat hozzánk a Magashegyi Underground, valamint a retro zene közkedvelt szereplőit is bemutató Mizo Színpadon fellép többek között Náksi Attila vagy éppen a Groovehouse csapata is.”

A szolgáltatások terén egyértelműen abba az irányba megy a fesztivál, hogy a látogatóknak gyakorlatilag minden rendelkezésére álljon a rendezvény területén. A vendéglátóegységeken kívül többek között élelmiszerbolt, ruházati butik, rengeteg napközbeni program, sportolási lehetőség, élménypark, bankautomata, pihenő zóna várja a fesztiválozókat és biztosítja kényelmüket.

„Külön kiemelném, hogy több év után idén ismét lesz 2 medence, amely üzemelni fog a fesztivál területén, így a homokos parttal rendelkező szabad strand résszel kiegészítve a felfrissülés és az igazi strand élmény is biztosított fesztiválozóink számára” – emelte ki Kurucsai János.

 

A hétfői napra természetesen külön napijegyek is vásárolhatóak a SZIN többi napjához hasonlóan.

A SZIN részletes programjáról, valamint a Hegyaljás bérletek pontos felhasználási feltételeiről a www.szin.org oldalon tájékozódhatnak a fesztiválozók.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük