Gépészkar Gólyaszemmel

Egy ember életében vannak nagy változások: megszületik, megtanul járni, óvodába, majd iskolába megy. Ezek mind új és új, pozitív, vagy negatív élményeket jelentenek számára. Ugyanilyen új élmény, amikor valaki elkerül egyetemre, kinyílik előtte egy teljesen új világ. Elsőéves hallgatótársainkat kérdeztük, nekik milyen élményeik vannak a Gépészkaron eltöltött pár hónappal kapcsolatban.

nogradi-golya

Megragadtuk az alkalmat, és ellátogattunk a Gólyabálra, ahol jó volt látni a rengeteg jókedvű, önfeledten szórakozó embert, akiknél faggatóztunk kicsit az elmúlt hetek, hónapok eseményeiről.

Mindenki kiemelte, hogy sokat kell tenni, tanulni, többet mint, ahogy azt középiskolás éveik alatt tették, de legtöbbjük úgy nyilatkozott, hogy nem bánja ezt a nagy hajtást, csak így lehet elérni valamit, míg kevesebben panaszkodtak a nagy szigorra, amely főleg a laborbeugrók alkalmával érezhető.
„Erre számítottam, nincs ebben semmi meglepő, így lesz belőlem jó mérnök!” — nyilatkozta nekünk Péter.  Szilárd elmondása szerint pedig ők a tankörükből páran hajnalokig tanulnak együtt vagy személyesen vagy Skypeon, így segítve egymást át a megmérettetéseken.
Arra a kérdésünkre, hogy „Mit változtatnál? Mi nem tetszik?” általában azt a választ kaptuk, hogy: „Semmit, minden fasza!” Egy-két ember panaszkodott tanáraik írásképére, előadásmódjára, de a legtöbben a hölgyek társaságát hiányolták.

Golyabal_2015_11_16_Koronczi-48

Amikor viszont rátértünk a közösségi életre, akkor mindenkinek megjelent a mosoly az arcán és elkezdte nagyon dicsérni a bulikat, a gépészek összetartását és büszke volt, magára, hogy egy ilyen közösséghez tartozhat. Rengetegen mondtak  köszönetet a programok szervezőinek és mindenkinek, aki közreműködött, amiért ilyen fergetegesek a bulik. Ahogy Bálint fogalmazott: „A gépészek mindig fasza bulikat szerveznek! Királyak vagytok!”  Kriszti elmondása szerint pedig: „…a gépészek tudják, hogyan is kell igazán bulizni!”  Vannak, akik már bele is vetették magukat a bulik szervezésébe is, de erről kicsit később.
Konkrétan a gólyabálról kérdezősködve sem tapasztaltunk mást, mindenki teljes mértékben elégedett volt mind a szervezéssel, mind a hangulattal, a legtöbb embernek pedig az tetszett, hogy  mindenki szépen kicsípte magát az estére. A fellépőkkel is elégedett volt a közönség, szóval egy szó sem érte a ház elejét! A KRB a gólyák részéről egy tapsot mindenképpen megérdemel!

krb

A gólyabáli kérdezősködésünkön kívül megkértük a gólyákat, hogy egy kérdőív formájában vessenek számot az itt eltöltött időről. Ezen kérésünknek 87-en eleget is tettek. A felmérés még így sem mondható teljes körűnek, de talán valamivel jobban tükrözi az átlag véleményét a gépészkari létről.

Első kérdésünkre („Hogy érezted magad az elmúlt 3 hónap folyamán?”) elég megoszló válaszokat kaptunk: valaki a sok tanulás miatt panaszkodott, valaki csak szimplán fáradtságra, de voltak olyanok is, akik a bulikat dicsérték és jól érezték magukat. Szerencsére az utóbbiak voltak többségben.

Következő kérdésünk arra kérdezett rá, hogy kinek, melyik program tetszett a legjobban a félévben. Itt direkt próbáltunk a gólyáknak szervezett programokra fókuszálni.
Az eredmény pedig a következő:
d1

A Gólyabálra voksolók a báli hangulatot, a táncolási lehetőséget, a színvonalas fellépőket és  a szép ruhákat emelte ki, valamint azt, hogy azért érezte magát jobban, mivel ekkor már sokkal jobban összeszokott társasággal bulizhatott együtt.

A Városvetélkedővel szimpatizálóknak a feladatok sokszínűsége, a vetélkedő csapatépítő jellege tetszett, néhányan itt ismerkedhettek meg a fővárossal először.

A harmadik helyezést a Gólyahajó érte el. A legtöbben itt a hajó és a szemben lévő Parlament szépségét, valamit  az éjszakai hajózás varázsát emelték ki, emellett mindenki örült, hogy egy önfeledt estét eltölthetett a retro jegyében „BBnyi Tibibácsival”. Volt aki szerint dobálhatott volna pöttyös labdákat (vagy legalább csapágygolyókat).

Következő kérdésünk az öntevékeny körökhöz való csatlakozást volt hivatott felmérni. A legtöbben (67%) a „Nem csatlakoztam” opciót jelölték meg, amit a legtöbb esetben azzal indokoltak, hogy először szeretnék meglátni, hogy mennyire megy jól a tanulás és csak utána csatlakozni, vagy egyáltalán nem is foglalkozni semmi ilyesféle munkával.
Legtöbben a Senior Gárdához jelentkeztek a jó társaság, a hangulat és a programok szervezése miatt, de nem szakmai öntevékeny körök közül jelentkeztek még az Old’s Clubhoz, a Köret Körhöz, a Bassmenthez, a Fotókörhöz és természetesen hozzánk, a Kátéhoz is.
Szakkollégiumok, szakosztályok közül a legnépszerűbb a Mechatronika Szakosztály volt, de nem sokkal maradt le tőle a Számtech, a Hegesztés, a Kalorikus Gépek Szakosztály, vagy az Energetikai Szakkollégium sem. Itt főként a szakmai előrehaladás, a tanulási lehetőségek vezérelték a gólyákat.
Ezeket tapasztaltuk mi is a gólyabálon végzett kutatásunkkor. E felmérés eredményéből szintén az következik, hogy legtöbben valamelyik rendezvényszervező kör (pl. Seniorok, KRB) tagjai közé léptek be, vagy terveznek belépni. Sokan érdeklődnek a Káté és a Köret Kör iránt is. Szakmai körök közül pedig a Kalorikus Gépek, a Mechatronika és a Hegesztés Szakosztályok a legnépszerűbbek, illetve a Számtechesek is igazi próbáscunaminak örvendhetnek majd, ha mindenki lemegy hozzájuk, aki említette őket. Sok gólya ugyanis megfontolt gondolkodású egyetemistához méltóan először felmérte saját határait a tanulmányok időbeosztása keretében és csak ezután dönti el, hogy belefér-e a zh-k mellett egy kis közösségi tevékenység is. (Kátés szerzői tapasztalat: rendszerint bele kellene férjen!)

A gólyatábor szervezésével kapcsolatban egyöntetűen mindenki nagyon elégedett volt, dicsérte a tankörvezetők és a KRB munkáját. Legtöbbeket a programok sokszínűsége, a tankörvezetők közvetlensége és a szervezői csapat felkészültsége fogta meg. Néhányan az ételről és hasonló, szervezőktől független dologról panaszkodtak, de kiemelték, hogy tisztában vannak vele, hogy nem az ő hibájuk. Egy szó, mint száz: teljes volt az elégedettség, csak így tovább!

Végezetül megkérdeztük, hogy a szeptemberihez hasonlóan, tartsunk-e a közeljövőben Értékelő Kocsmatúrát, amelyre, mint kiderült van igény, szóval a tavaszi félév folyamán várunk mindenkit az Értékelő Kocsmatúra következő felvonásaival! Merthogy már tavasszal sem csak egyet tervezünk! De erről többet egyelőre nem árulunk el!

golyabal_2015-11-16_LevelesB-3займ срочно онлайн новые

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük