“Hősi halottakra nincsen szükség” – interjú Dr. Hajtó Ödönnel, ’56-os műegyetemistával

Valószínűleg senkinek nem kell bemutatni az 1956-os forradalom történéseit, és a legtöbben azzal is tisztában vannak, hogy az október 23-i események közvetlen felvezetése az előző napi műegyetemi nagygyűlés volt. De vajon milyen lehetett átélni az eseményeket és az azt követő megtorlást? Erre a választ csak egy akkori egyetemista tudhatja. Dr. Hajtó Ödönnel, 56-os műegyetemistával beszélgettünk.

Hogyan került kapcsolatba a műszaki pályával?

Értelmiségi családba születtem Budapesten. Édesapám orvos volt, így emiatt jelentős hátrányból indultam az egyetemi felvételin. Tudniillik ebben az időszakban volt egy kvótarendszer, melyet az aktuális politikai ideológia határozott meg, így a munkás- vagy paraszt családból származók előnyt élveztek az értelmiségiekkel szemben. Szerencsére nagyon jól sikerült az egyetemi felvételim, így 1956-ban elsőre felvételt nyertem az akkoriban önálló Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemre.

Érezhető volt-e már akkor a forradalmi hangulat?

H.Ö.: Az országban már történtek mozgolódások. Rákosi reaktiválása Nagy Imre után, a lengyelországi események mind hatással voltak a hazai fiatalságra is. Ezek és a szűkös életkörülmények (a beszolgáltatások a vidéki családoknál, az alacsony fizetések a munkás családoknál, az államosítás a vállalkozóknál, a kitelepítések a középosztály körében, az általános terror; illetve a kollégiumi kapacitások és ételadagok szűkössége) egyaránt elégedetlenségre adtak okot a fiatalság körében is. Az első lökést végül a szegediek indították meg, amikor kijelentették, nem kérnek a DISZ-ből (Dolgozó Ifjúság Szövetsége), helyette egy független diákszervezetet alapítanak Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) néven. A szegedi hírek hatására indult el a szervezkedés a Műegyetemen is, melynek eredménye volt az október 22-re összehívott nagygyűlés, illetve az ezen összeállított 16 pont.  Egy eredeti javaslat még semmilyen politikai követelést nem tartalmazott, kizárólagosan csak a hallgatók életkörülményeit javító kéréseket, mint például a fejadagok növelése vagy a kollégiumi férőhelyek számának növelése, a zsúfoltság csökkentése. Október 23-ra ezen 16 pont alakult át némileg csökkentve az ismert politikai tartalmú 14 pontos követelésekké.

Mire számítottak azzal kapcsolatban, hogy sikeres lehet-e a forradalom?

Mindenki a saját meggyőződése szerint hitt abban, mennyire lehet ez a forradalom eredményes. A társadalom egy része bízott benne, hogy a nyugati szabad világ beavatkozik, így például az ENSZ szankciókat hirdet ki, elítéli a Szovjetuniót, de fegyveres segítségre nem lehetett számítani. Persze volt, aki szerint már jöttek az amerikai tankok meg repülőgépek, de nem jöttek. A szovjeteknek meg nem kellett jönni, mert itt voltak, de a forradalmi időszakban még Záhony felől néhány ezer szovjet harckocsi beözönlött az országba. A rokonságom Püspökladányban élt, ők naponta telefonáltak Budapestre: „Itt, a 4-es országúton mennek éjjel-nappal orosz tankok Pest felé, hát miben hisztek ti?” Pedig Budapesten akkor optimista hangulat volt. A mi családunk innen tudta, hogy nem Hegyeshalomnál jönnek az amerikai tankok, hanem Záhonynál az oroszok – akkor mi a realitás? Rommá is lőtték Budapestet, ahogy erre számítani lehetett.

Megfordult esetleg a fejében, hogy a forradalom leverése után elhagyja az országot?

Nem, bár a legjobb gyerekkori barátom elment Amerikába. Én nem csináltam olyat, ami miatt megtorlástól kellett volna tartanom, de ez a barátom például Miskolcon az egyetemi rádió szerkesztője volt, őt keresték is az események után. Az ő csapatuk elment nyugatra, ahogy azok közül is sokan, akik itt Budapesten részt vettek a fegyveres harcokban, vagy például a nemzetőrség tagjai voltak. Marián István, az akkori Honvédelmi Tanszék vezetője szervezett egy műegyetemi nemzetőrséget, aminek a feladata a középületek, így a minisztériumi és rendőrségi épületek őrzése volt. Marián megtiltotta a fegyveres fellépést a szovjetek ellen, mondván: „Hősi halottakra neki nincsen szüksége”. Ez a nemzetőrség végezte a műegyetemi kollégium, a közeli katonai laktanya, a Belügyminisztérium és a főpolgármester védelmének ellátását, és a rendőrség munkáját is átvette az egyetem környékén. A nemzetőrség célja ilyen módon a forradalmi hangulat kordában tartása volt, nehogy mindenki mindenkire lőjön, a forradalom után pedig majd a felálló igazságszolgáltatás végezze azt a feladatot hivatása szerint, amit esetleg a lincselő tömeg végzett volna el, mert ez utóbbi nem európai néphez méltó dolog.

Az ’56-os események után hogyan tudták folytatni a tanulmányokat? Volt-e kétséges, hogy ezek után az egyetemi élet olyan lesz, mint előtte volt?

Az élet megy tovább, szóval be kellett fejezni az egyetemet, diplomát kellett szerezni, utána meg egy jó állást, amivel jó pénzt lehet keresni. Sokat köszönhetünk egyébként nagytiszteletű professzorainknak is, akik szintén partnerek voltak abban, hogy az események utáni kiesés ne okozzon évvesztést. A tanítás márciusban folytatódott csak, azonban hála az említett oktatóknak sikerült „erőltetett menetben” befejezni a félbeszakadt őszi, majd utána a tavaszi félévet is. Szintén örvendetes volt, hogy a korábbi, minden félévben kötelező politikai-ideológiai tárgyakat erre a rendkívüli időre beszüntették.
Itt nem csak amiatt lehetett megbukni, hogy valaki ostoba volt vagy nem tanult, hanem politikailag is megbuktathattak. Politikailag mi a szocializmus alapjait raktuk le, amiből utána kinőtt a kommunizmus, és ezt a mantrát mi órákon, vizsgákon, tankönyvekben olvasva ismételgettük, miközben minden józan eszű ember tudta, hogy ez az egész egy utópia. Mégis úgy kellett tenni, mintha komolyan vennénk. Viszont, a ti korosztályotokra tekintettel azt tudom mondani, hogy az is káros, hogy semmi világnézeti ismeret nincs helyette. Például ismeretek a demokrácia alapjairól, mondjuk: mikor írták le a demokrácia alapkérdéseit, vagy mi történt 1776-ban – az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata –, vagy mi volt 1787-ben – megszületett az Egyesült Államok alkotmánya, ekkor tették le a modern demokrácia alapjait. De ezek az alapelvek azóta elkorcsosultak, és ezt valaha bárki elmagyarázta már nektek? Mert a gimnáziumban meg az egyetemen ezt senki nem firtatja.

Ma a közoktatásban a politika tabunak számít.

De akkor milyen alapon mondja bárki, hogy „demokráciát akarunk”? Most a demokráciát eszik, vagy isszák? Valamilyen kiindulópontot kellene nyújtani a diákoknak az oktatásban. Minket tömtek a hülyeséggel, amiben hinnünk kellett, de ha a demokráciában nem hiszünk, akkor mondjuk ki, mi az a rendszer, amibe nektek be kell illeszkedni, és ti ebben hisztek-e, vagy ez is elkorcsosult, és pofozni kell rajta. Mert, végül is, mindenkinek hozzá kell járulnia ehhez. De ez ’56-tól független, ezt a rendszerváltásnak kellett volna elhoznia.

A mai körülmények között elképzelhető lenne egy, az 1956-oshoz hasonló megmozdulás? Ön szerint milyen ügy lenne az, aminek érdekében a diákok országszerte összefognának?

Nehéz kérdés. Ilyen jellegű probléma például az lehetne, hogy kilépjünk-e az Európai Unióból, vagy ne – a Brexitre gondolva. Vagy kilépjünk-e a NATO-ból. De a szovjet megszálláshoz képest ezek nem akkora horderejű kérdések. Inkább a demokrácia adta lehetőségeket kellene kihasználni, mert a diktatúrát nem lehetett olyan könnyen megtörni. A demokráciában puhább eszközökkel is lehet eredményt elérni, de tudni kellene, hogy mi a közös célunk. Akkor tizenhat pontban megfogalmaztuk, mit akarunk elérni. Nektek is meg kellene tudnotok határozni, hogyan akarjátok leélni az életet.

Hogyan viszonyult az akkori egyetemi média az ’56-os eseményekhez?

Akkoriban egy Jövő Mérnöke című újság létezett. Az egész országban cenzúra működött, ebben az újságban sem lehetett leírni semmit, ami politikailag kifogásolható volt. Kivétel volt az 1956. októberi lapszám, aminek október 22-én volt a lapzártája, és 23-i dátummal jelent meg; ebben volt nyoma némi forradalmi hangulatnak. De az azt megelőző lapszámok nyilván fújták a kötelező ideológiát. Nemhogy szabadság nem volt, gondolatszabadság sem.

A forradalom ideje alatt változott ehhez képest a média hozzáállása?

Igen, abban a rövid időszakban teljesen aktuális újságok jelentek meg, amik az eseményekről tudósítottak. Ezekről jelentek már meg gyűjteményes kiadványok, nekem is van olyan könyvem, ami a rádióban elhangzottakat foglalja össze október 23-ától november 4-ig, a forradalom leveréséig. Erre a kis időre tényleg teljesen felszabadult a sajtó.

Az utóbbi időben a politikusok is egyre inkább felkarolják a műegyetemi megemlékezést. Önök mennyire örülnek ennek, vagy neheztelnek rájuk emiatt?

Attól függ, ők hogyan állnak hozzá. Volt, akit kifütyültek, volt akit nem kedveltek ezekben a körökben, de általában sem jó, ha egy politikus részt vesz az” 56-os hallgatók évfolyam-találkozóján”, mert ez nem az ő közegük. Képzeld el ezt az aulát, ahogy zsúfolásig van nyolcvan-egynéhány éves idősekkel, akik akkor ott voltak, és mindenki örül a másiknak. Ha idejön egy politikus, aki jóval ’56 után született, ő mit tud nekünk mondani a forradalomról? Aki nem volt ott, az inkább ne is mondjon semmit. Persze meg lehet oldani, csak meg sem fogja tudni közelíteni a mi tapasztalatunkat az akkori eseményekről. Ez a mi számunkra egy egész életre szóló élmény volt, ehhez képest az összes többi egyetemi élményünk eltörpül. Főleg úgy, hogy ezt utána harminc évig teljesen elhallgatták.

Mivel foglalkozott az egyetem elvégzése után?

Építőmérnök szakon végeztem. A Hídépítő Vállalattól kaptam ösztöndíjat, ők Tihanyra helyeztek ki, ahol a csatornát és a kompkikötőt építettük, utána Siófokon víztornyot meg hidakat, közműveket; ezután a 2-es metró állomásainak statikus tervezője voltam. Ez még a hatvanas években volt, utána a kiskörei vízlépcsőnél voltam építésvezető. Innen a Mélyéptervhez kerültem, ahol később a német exporttervezésben vettem részt. 1982-ben hagytam fel a szocializmus továbbépítésével, kisszövetkezetet (azaz magán-mérnöktervező irodát) alapítottam. 1989-ben az újjászervezett Mérnöki Kamara elnökévé választottak, ez elvitte az időm jelentős részét, majd az akkoriban privatizált Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat résztulajdonosa lettem. Öt-hat évvel ezelőtt adtam el az üzlettársaimnak a részesedésemet, azóta főfoglalkozású nagyapa vagyok, kilenc unokával.

Befolyásolta a forradalom a tanulmányait, vagy erre nem volt hatással?

1963-ban, az Építőmérnöki Karon alakult az új Vasbetonépítési Tanszék, annak professzora, Bölcskei Elemér hívott meg egy tanársegédi állásra. Miután megegyeztünk a részletekről, az egyetemi párttitkár a rólam szóló ügynöki jelentések alapján kijelentette, hogy „politikailag alkalmatlan voltam az egyetemi ifjúság szocialista szellemben történő nevelésére”. (Ami ellen egyébként tiltakozni sem tudtam volna, mert még igaz is volt.) Hiába akart engem a professzor, az egyetem nem vehetett fel emiatt. Ezek szerint az én évfolyamomban is volt besúgó, de a mai napig nem kerestem fel az aktámat a levéltárban, ez még hátravan.

Ha egyetlen pillanatot kellene kiemelnie a forradalom időszakából, melyik lenne az?

Az október 22-i vagy a 23-i nap. Ez a két nap volt az eufória csúcspontja, utána a kezdeményezés átkerült az úgynevezett szabadságharcosokhoz, de ez megint egy külön műfaj. Akik a Corvin köznél meg a Széna téren felvették a harcot a Vörös Hadsereggel, azok elsősorban nem a műegyetemisták voltak. Az események alakítása onnantól más fazonú emberek kezében volt. bár Meg kell emlékezni Bartók Józsefről, aki a műegyetemi hallgatók közül az első áldozata lett 23-án a forradalomnak, a Rádiónál kapott halálos lövést.

Mit üzenne a mai egyetemistáknak?

Kell nekik is politizálni, ez a társadalmi felelősség része. Az értelmiségnek meg kell szereznie a szakmai befolyást a politika fölött. Nem jól van felépítve a rendszer: tudni kellene, mi a demokrácia; meg kellene fogalmazni a részleteit, és az így kialakított irányba lökni az ország szekerét. Nem lehet abba belenyugodni, hogy amit egy politikus mond, az tabu. Az értelmiség feladata, hogy bizonyos ügyekben célirányos mandátumot adjon a politikusoknak, máskülönben az értelmiség nem tud létezni.

Köszönjük szépen!

Dr. Hajtó Ödön sok kortársával együtt szintén ott lesz az 1956-os forradalom 61. évfordulójára szervezett műegyetemi megemlékezésen október 22-én 15 órakor a K épület aulájában. A megemlékezés nyilvános, a szervezők mindenkit szívesen látnak.

A képeket a Képkocka és a Martos Stúdió munkatársai készítették.

 

Minden vélemény számít!