III. MVK Versenycsapat Konferencia

2017. november 15-én immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Műegyetemi Versenycsapat Közösségnek konferenciája, melynek keretében az érdeklődők megismerkedhettek azzal, min dolgoznak most a jövő magyar járműipari mérnökei.

Igencsak meglepődhetett az ebédjéről éppen teli hassal visszaérkező egyszeri hallgató, mikor a K épület aulájába lépett, hiszen különböző autókat, motorokat, sőt hajókat kerülgetve kellett eljutnia kitűzött úti céljához. Pedig nem valami flúgos futam rajtja miatt töltötte meg az előre kihelyezett széksorokat, valamint a karzat és a lépcsők egy részét a szépszámú hallgatóság, hanem hogy olyan egyetemista diákok beszámolóit hallgathassa, akik erejüket, idejüket, tudásukat nem sajnálva próbálnak valami újat és innovatívat alkotni.

Először Dr. Józsa János, a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében külön kitért a versenycsapatokra oly jellemző csapatmunka fontosságára, valamint kiemelte, hogy ez a rendezvény – szakmaiságán kívül – kiváló a sokszor egyetemeken, városokon átívelő barátságok létrehozására. Végül a versenyzés terén szerzett tapasztalatok és az egyetem jó hírének továbbvitelére biztatta a megjelent csapatokat, s megnyitotta a rendezvényt.

Ezt követően Horicsányi Krisztina mutatta be az általa koordinátorként összefogott, és a konferencia vendéglátójaként szolgáló Műegyetemi Versenycsapat Közösség. Ez a nemcsak BME-s diákokat tömörítő közösség egy igen nagyszabású célt tűzött ki magának: a Műegyetemen immár csaknem 10 éve működnek versenycsapatok, ám még nincs számukra egy közös kijelölt műhely megalkotva. Ezt a problémát szeretnék most orvosolni az úgynevezett Fejlesztői Központ keretében, mellyel az eddig szinte kihasználatlan V2 épületben kívánnak létrehozni egy, a csapatokhoz méltó otthont.

Ezután következtek a megjelent csapatok előadásai, akik mind valamely őket jelenleg foglalkoztató problémával, projekttel érkeztek, s ezeket mutatták be az érdeklődőknek. Azt, hogy milyen sokrétű és érdekes témák hangzottak el, mi sem mutatja jobban, mint hogy a megjelent 13 csapat közül a BME Formula Racing Team, a BME-motion, a Győrből érkező Arrabona Racing és a SZEngine Motorfejlesztői Csapat a Formula Student versenysorozatban érdekelt, a BME Fuse Shell Eco Marathon-ra épít elektromos ,míg a BME Shark Team belsőégésű motoros autót, a Löködönc Pneumobil Racing Team és a Műszakik Pneumobil Team nem meglepő módon a sűrített levegővel működő autók fejlesztésével foglalkozik, míg a BME-Shox Motostudent Team, a BME MotoRacing Team és kecskeméti KEFO MotoStudent a motorversenyzést részesíti előnyben. Jelen volt még a Debreceni járműépítő csapatokat tömörítő debreceni DE MK Team is. Egy kicsit más közeg, de a BME Solar Boat Team profilja pedig, ahogy a neve is mutatja, napelemes hajóversenyzés.

A rendkívül színvonalas prezentációk után következett a program talán legfontosabb része, hiszen a csapatok a saját járműveiknél várták az érdeklődőket és készségesen válaszoltak még a legelrugaszkodottabb kérdésekre is. Érdemes volt körüljárni és hallgatni a jó hangulatú szakmai beszélgetéseket és szemügyre venni a kreatív, sőt néhol meghökkentően ötletes mérnöki megoldásokat.

Miután mindenki kielégítette a járművek működése iránt érzett tudásvágyát, megkezdődött az elpakolás. Egyből látszott, hogy itt nemzetközi versenyeken edzett vérprofikról van szó, hiszen a különböző járműveket elképesztő gyorsasággal szedték szét, gurították, emelték ki a főbejáraton, majd rakták trélerekre, s tűntek el a budapesti éjszakában.

A K épület aulája pedig újból megszokott képével fogadta a késői órájáról hazaigyekvő egyszeri hallgatót, aki talán nem is tudta, milyen nagyszerű programot hagyott ki.

III. MVK Versenycsapat Konferencia” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Visszakövetések: SZEngine » III. MVK Versenycsapat Konferencia 2017. november 15

  2. Visszakövetések: SZEngine » III. MVK Versenycsapat Konferencia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük