Nem bírta visszafogni magát az EFOTT-ra látogató Volbeat

A már több mint 17 évet megélt dán rockegyüttes négy év után visszatér hazánkba: 2018. július 10-16. között az EFOTT-on John Newman és Jessie J mellett ők is headlinerként szerepelnek a fellépők sorában. Idén a Velencei-tó partjára egy visszatérő, tematikus nappal készülnek a szervezők – a színpadok utolsó akkordjai talán ekkor lesznek a legdübörgőbbek, hiszen a zárónap a rock, a metal és a punk jegyében telik majd.

A Volbeat fenegyerekei nem bírták tovább visszatartani: maguk jelentették be, hogy idén nyáron újra magyar közönség előtt lépnek színpadra, így értük már biztosan nem kell külföldi fesztiválokra utazni a hazai rajongóknak. Érkezésüknek több mint 1,7 millió rajongót felsorakoztató közösségi oldalukon csináltak hírverést, megelőzve ezzel még az EFOTT szervezőit is. A 2001-ben, Koppenhágában alakult együttes már 6 kiadott albumon és 2 DVD-n van túl, ezekből pedig nemcsak listavezetők, de aranylemezek is kikerültek, sőt a Rock the Rebel/Metal the Devil egyenesen a platinalemezig repítette a srácokat. A The Strength/The Sound/The Songs című albumuk pedig 2005-ben elnyerte a Danish Metal Awards legjobb debütáló lemeznek járó díját.

A heavy metal és a rockabily házasításával világhírre törő Volbeat mellett magyar rockzenekarokban sem fog szűkölködni az EFOTT, sőt egy komplett estén át zúzhatnak a műfaj rajongói, a szervezők ugyanis a fesztivál vasárnap estéjére jókora rockdózissal készülnek. A fellépők között ott lesz például a Tankcsapda – a külföldön is egyre többet koncertező legendás trió is büszkélkedhet már platinalemezzel, de kiadott albumjaik többsége többnyire nem áll meg az aranyig.

Utoljára 2014-ben, Miskolctapolcán volt rocknap az EFOTT-on, ami hatalmas sikerrel zajlott. Azóta is tömegével kapjuk a leveleket, amelyekben ismétlést kérnek, ezért döntöttünk úgy, hogy idén újra behúzzuk a repertoárba, sőt egy teljes napot szánunk erre a stílusra. Nemzetközi és hazai előadók egyaránt színpadra lépnek ezen az estén, amelynek reményeink szerint új efottozóink ugyanúgy örülni fognak, mint a visszatérők – nyilatkozta Maszlavér Gábor, fesztiváligazgató.

A vasárnapi rockadagban a Volbeat és a Tankcsapda mellett már biztos névként szerepel a Leander Kills és a Depresszió is, de egyéb napokon sem lesz ebből a stílusból, hovatovább punkból és metalból sem hiány, hiszen a heti fellépők sorában olyan zenekarok szerepelnek még, mint a Paddy and the Rats, az Anna and the Barbies, a Fatal Error, a Fish!, a Dorothy, a Useme vagy éppen a Supernem – és a lista még nem teljes…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük