Stépán-interjú ráadás

Márciusi nyomtatott számunkban olvashattátok a Dr. Stépán Gáborral készült interjúnk első részét, amelyben mint a Műszaki Mechanikai Tanszék vezetőjét kérdeztük. Amit terjedelmi korlátok miatt ott nem tudtunk közölni, illetve néhány személyesebb jellegű kérdésre adott választ itt, a blogunkon tekinthetitek meg.

Fotó: Balla Bianka (KTK Fotókör)

Káté: Tíz évvel ezelőtt, 2008-ban azt nyilatkozta a Kátéban, hogy nekünk, magyaroknak nehézséget okoz feladataink között prioritásokat felállítani, jelentéseket, értékeléseket írni. Sikerült ebben változnunk?

Stépán Gábor: Muszáj volt, hogy felnőjünk ehhez a feladathoz – ettől függetlenül ma sem szeretjük ezeket csinálni. A ’90-es évek közepén érkeztem haza Pasadenából, az Egyesült Államokból, ahol egy nagyon más világba nyerhettem betekintést. Ott tapasztaltam először, hogy milyen fegyelmező erőt jelent az elektronikus tanulmányi rendszer kezelés. Például, hogy hétfőn 9-ig be kell írni a jegyeket. Ma már ez nálunk is megszokott, hiszen ha vizsgafelvétel van, az órámon nekem is minden hallgatóm előveszi a telefonját, és igyekszik bejutni a kívánt alkalomra. Azt tapasztaltam, hogy az amerikaiak elég fegyelmezetlenek, de nagyon jó szervezők, a fegyelmezetlen embereket is sikerül rendszerbe foglalniuk.

Mi nem vagyunk ilyen jó szervezünk, mi intuitívak vagyunk, egyénieskedünk. Javulunk, részben az itt lévő német vállalatok kikényszerítik belőlünk a fegyelmezettséget, de azért hagyják is, hogy a magunk útján járjunk, mert van, amikor ez adja a helyzet megoldását. Az előző magyarországi Bosch-vezért, Javier González Pareja urat próbáltam provokálni egyszer, hogy mondja meg, milyennek tartja a magyar mérnököket. Azt válaszolta, hogy ugyanaz a legjobb és a legrosszabb tulajdonságuk is. Ezt úgy értette, hogy a németeknél elő van írva, hogy milyen munkafolyamatok, milyen határidőkkel követik egymást, és ezt be is tartják. Nálunk, ez nem így működik. Egy kis csúszás, egy kis módosítás itt, mert ez így jobb lesz szerintem… Ez sok bosszúságot okoz, de mikor lehet jó ez? Ha a szabály szerinti út nem működik, akkor a német mérnök megáll, míg akkor jönnek elemükbe a magyarok: „Nem probléma, megoldjuk!” És néha a leglehetetlenebb helyzetből is kivágják magukat.

Csapatban nehezen dolgozunk, ezt még tanulnunk kell. Amikor az ember csapatban dolgozik, korlátok között, el kell fogadni, hogy nem feltétlen a szerintünk legjobb megoldást visszük végig. Ezen a területen is javultunk, ezt felismertük, és be is építettük a tantervbe az alapképzésben, sőt a mesterképzésben hatványozottan. A hallgatók és az oktatók sem szeretik feltétlen ezeket a feladatokat. A hallgatóknak nehéz más mentalitását elfogadni, a hierarchia kialakítása, a részhatáridők betartatása, míg az oktatóknak nehézséget jelent az osztályzás, az igazságtétel. Nyugat-Európában, Amerikában sok példát láttam. Az oktató a tulajdonos, ő kiválaszt néhány „cégvezetőt”, kiadja a feladatokat, és a kurzus többi hallgatója csatlakozik valamelyik csoporthoz, mintha állást keresne. Muszáj ezt gyakorolnunk, hiszen a munkahelyen rengeteg ilyen helyzet, konfliktus vár majd a hallgatókra.

Káté: Miért okozta a 2008-as pénzügyi válság a mérnöki szakmák előretörését?

S. G.: A pénzügyi válság kitörése előtt a pénzügyi, menedzseri, kommunikációs, közgazdasági pályák voltak a legvonzóbbak, oda kerültek a legjobb képességűek. A válság azonban bebizonyította, hogy a mérnöki szakmákra van a legnagyobb szükség, hiszen a mérnököket bocsátották el a legkésőbb a vállalatok. Nálunk van az a tudásanyag, amellyel technológiákat lehet kifejleszteni, majd gyártani, ezért ez az egyik legbiztonságosabb szakma. Ekkor volt egy olyan általános hangulat, amelyet a kormányzat is hangoztatott, hogy mérnökökre, műszakiakra van szükség.

Káté: Miben látja a kiváló magyar matematikaoktatás zálogát?

S. G.: Ez még Kármán Tódor édesapjáig vezethető vissza, aki a bécsi udvarban volt magántanár, és ő hozta magával a hazai közoktatásba a nem algoritmikusan megoldható feladatok gyakorlását. Ebben a 14-21 éves korosztály nagyon jó, kiváló kombinációs képességekkel rendelkeznek. Vallom, hogy ez a rendszerváltás előtti és utáni időkben is jól működött/működik. Ennek kihatása megkérdőjelezhetetlen a műszaki tudományokra, de sok más területre, mint a fizikára is.

Fotó: Balla Bianka (KTK Fotókör)

Káté: A Differenciálegyenletek Tanszék fogja gondozni a régi-új matematikus-mérnök specializációt. Miért van ez így?

S. G.: A differenciálegyenletek illenek a legjobban a gépészeti tudományokhoz, ezért is szerencsés, hogy a Differenciálegyenletek Tanszék máig megmaradt szerves kapcsolatban a gépészkarral. Viccesen azt szokták mondani, hogy egy terület akkor vallhatja magát tudománynak, ha elkezdi differenciálegyenletekkel leírni a folyamatait. Amíg csak egyszerű logikai következtetések sorozatával, láncával jutunk el az eredményig, addig nem beszélhetünk klasszikusan tudományról. Ellenben ha egy lépés visszahat egy korábbira, azaz visszacsatolás lép fel, akkor azokat már differenciálegyenletekkel írjuk le, és tudományról beszélünk. Erre példa lehet talán a biológia, amely az utóbbi évtizedekben kezdte el folyamatait matematikailag modellezni.

Káté: Mit gondol a nem megengedett segédeszközök használatáról?

S. G.: Sokszor elnézzük, legalábbis az én időmben ez teljesen megszokott volt. Segítsük egymást, menj be helyettem ZH-t írni, másold le a házimat – hányszor hallottunk ilyet?! Mindenki tudja, hogy ez nem célravezető, hiszen magunknak képzünk ezzel konkurenciát.

A nagy barátságokban akkor szokott törés lenni, amikor elérkezik az álláskeresés ideje. Az egyik nem mondja meg a másiknak, hogy elment állásinterjúra. Miért nem szólt? Még nehezebb helyzet, ha mindkettőjüket behívják, de az egyiket egy nappal korábban. A másik meg puhatolózik, hogy mit is kérdeztek… Ezek a helyzetek élesek, itt már komoly fizetésekről van szó.

Amerikában azt tapasztaltam, hogy a szóbeli vizsgán kötelező mindig ugyanazt kérdezni. Kellőképpen unják is ezáltal az oktatók a vizsgáztatást. Ha kijön a hallgató a vizsgáról, akkor sem mondhatja el a társainak, hogy mit kérdeztek pontosan, maximum annyit, hogy nehéz kérdés volt.

Káté: Milyennek tartja a XXI. században a mechanikát?

S. G.: A mechanikáról sokan azt gondolják, hogy ez egy lezárt terület, hiszen Newton 350 éve kitalálta az egészet. Ez részben igaz, az alapelvek nem változnak, de a módszerek folyamatosan fejlődnek. A számítástechnikai eszközök fejlődésével egyre bonyolultabb dolgokat tudunk vizsgálni, és a megszerzett tudást próbáljuk a hallgatóknak is átadni. Ahhoz, hogy ezt a többlettudást ugyanannyi idő alatt be tudjuk építeni a hallgatóság készségei közé, több absztrakciós szintet is be kell építeni. Ez egy veszélyes dolog, hiszen ha túl gyorsan végezzük ezt, akkor leszakadnak tudásban a tanulók. Életünk során rengeteg absztrakciós szinten megyünk keresztül: a gyermekkori számok elsajátítása után átlépünk az algebrába, ahol számok helyett betűk vannak, majd jönnek a vektorok, mátrixok, függvények, differenciálegyenletek, operátorok stb. Ha valakit elveszítünk útközben, akkor a végén azt hiszi, hogy ez az egész csak úgy lóg a levegőben, nem látja át a megfelelő összefüggéseket.

Fotó: Balla Bianka (KTK Fotókör)

Káté: Gondolom sok kecsegtető külföldi állásajánlatot kapott. Mégis mi volt az, amit itthon tartotta?

S. G.: Legelőször Angliában voltam kint hosszabb időre, aztán Dániában, Hollandiában és az USA-ban. Mindenütt jól éreztem magam, még honvágyam sem volt különösebben. Viszont jó volt hazajönni. Az a véleményem, hogy az ember boldogságában nem az élet abszolút színvonala a meghatározó, hanem a derivált, azaz jobban él-e ma, mint tegnap. Ha valaki nagyon jó módban él, de ez nem változik, nem javul, akkor elégedetlen lesz. Az emberi természet vagy akár az élet mozgatórugója a változás, a fejlődés utáni vágy.

A rendszerváltozáskor azt éreztem, hogy ez az ország fejlődésre van ítélve. Angliából hazatérve nagyon naiv voltam. Azt hittem, ha a Trabantot Mercedesre cseréljük, akkor kész a rendszerváltás, azonban a valóság az volt, hogy még 5-6 évig mindig csökkent, ment össze a gazdaság. Ám összességében elindultunk, épültek az autópályák, Budapest rengeteget fejlődött. Ezért meg is dolgoztunk keményen, nem ajándékba kaptuk az Európai Uniótól. Ezeket a pénzeket mi nem alamizsnaként kapjuk, hanem egy egyezség fejében. Bezártuk a példa kedvéért a cukorgyárakat, sok ezer magyar távozott külföldre, ennek fejében jönnek ezek a pénzek a központi kasszából. Tudom, hogy sokaknak más a véleménye, és a magyarokban megvan a panaszkodás tulajdonsága, de nagyon nagy fejlődésen ment keresztül az ország. Az elmúlt 25 évben jelentősen csökkent a különbség az iparilag jeltett országok és közöttünk, azaz összességében gyorsabban fejlődtünk. Nagyon örülök, hogy itthon dolgoztam, hogy pozitív mintákat tudtam hazahozni, és hogy példát tudok mutatni azzal, hogy itthon is lehet sikereket elérni.

Káté: Köszönjük szépen!

 

 

Hozzászólás