Paks II. aktualitásai

Prof. Dr. Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár május 3-án szerdán tartott előadást az E épületben az Energetikai Szakkolégium szervezésében. Az előadás során elsősorban az eddig elért eredményekről, és a jövőben az építéssel és az engedélyeztetéssel kapcsolatos teendőkről hallhattunk.

Az előadás egy rövid energetikai bevezetővel kezdődött, melynek során az államtitkár  bemutatta a magyar villamosenergia-fogyasztási trendeket. A kivetített anyagok alapján a hazai zsinórterhelés (melynek mértéke az év minden napján jelenleg is 3000 MW fölötti) mintegy évi 80 MW/év-es átlagos mennyiséggel nő. Ezen növekvő teljesítményigény egy részét a későbbiekben is szeretné hazánk atomerőműből származó villamos energiával kiváltani, így két 1200 MW teljesítményű blokkot épít Paksra.

Aszódi Attila ezt követően rátért az eddig elért eredményekre. Elsőként felhozta a megkötött orosz államközi megállapodást, melynek keretében nemcsak egy pénzügyi megállapodás született a 10 milliárd eurós hitelkeretről (mely a beruházás 80%-át finanszírozza), hanem egy szakmai szerződést is kötöttek a megvalósítással kapcsolatban. Mint elmondta, ezt követően egy rendkívül összetett folyamatot kell végigvinni, az üzembe helyezésig több mint hatezer engedély megszerzése szükséges, melyből eddig már kb. háromszáz már megvan. Ezek közül az egyik legjelentősebb az Európai Bizottság burkolt állami támogatásra vonatkozó vizsgálatának eredménye, mely kimondta, hogy arányos, jogszerű állami támogatás van csak a projektben. Emellett nagy mérföldkőnek számít az elsőfokon Baranya megyében kiadott, majd másodfokon Pest megyében helybenhagyott környezetvédelmi engedély is. A közeljövőben a létesítési engedély megszerzése lesz a fókuszban, mely arra ad felhatalmazást, hogy nukleáris energetikai intézmény működhessen a megépülő komplexumban.

Természetesen az engedélyek beszerzésének előrehaladtával hamarosan megtörténik az első kapavágás is, így a felvonulási területre tervezett szükséges kiszolgáló épületek megvalósítása hamarosan megkezdődik. Mindenekelőtt egy központi iroda fog épülni a helyszínre, ahonnan a műszaki vezetés a munkálatok koordinálását végezheti. Emellett étterem, betonkészítő üzemek vagy éppen az acélok előkészítésének (méretre vágás, festés) helyt adó csarnokok kerülnek ide.

Az előadás végén Aszódi Attila a felmerült kérdésekre adott választ. Megtudhattuk tőle, hogy az erőmű nemcsak a fizikai biztonság tekintetében kiemelkedő, de a tervezők különös figyelmet fordítottak a kiberbiztonságra is, így a fontosabb rendszerek fizikailag le lesznek választva a világhálóról.

(Kép: BME VIK SPOT fotókör)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük