Nélkülük nincs EFOTT

Ősfesztiválozó zenekarok, akik az EFOTT-tal párhuzamosan nőttek nagyra, s akik nélkül az idei, zánkai buli is elképzelhetetlen lenne. Június 25-30. között a húrok közé csap többek között a Beatrice, a Quimby, Kowalsky-ék és az Anima Sound System. A balatoni, erdős-ligetes helyszín nem csak az EFOTT közönségének, de a zenészeknek is vonzó. Erről Lukács Laci, a Tankcsapda frontembere mesél nekünk.

efott_április

Beatrice épp most ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját, de Nagy Feró és csapata fáradhatatlan. Továbbra is nagysikerű koncertekkel örvendeztetik meg a Ricse-rajongókat, és az EFOTT-ról sem hiányozhatnak. Érdemes lesz a babos kendőket újra előkészíteni!

Tankcsapda népszerűsége is hosszú évek óta töretlen. A zenekar most kezdi meg Rockmafia elnevezésű turnéját, és június 29-én, szombaton Zánkán is dübörög majd a Rock ’n’ roll. Az EFOTT-os Tankcsapda bulik mindig hihetetlen tömeget mozgatnak meg, amelyre Lukács Laci is szívesen emlékszik vissza.

„Az EFOTT a mindenféle értelembe vett fékeveszett bulizást jelentette már azokban az években is, amikor még „csak” közönségként voltuk jelen – emlékszik vissza Laci. – Amióta fel is lépünk ezeken a bulikon, ez a dolog csak még inkább pikánssá vált. Konkrét esetet nem mondunk, mert nem csak a nyomdafesték nem tűrné, de a számítógép monitor is elszégyellné magát.”
A Tankcsapda énekese Zánkáról is kellemes emlékeket őriz: ”Több alkalommal volt már szerencsénk Zánkán játszani. Sőt még dalszövegben is „emléket állítottunk” egy nagyon erősre sikerült ottani éjszakának, még ha a Zánka szó nem is hangzik el a Voltam már bajban című, 1994-es szerzeményben.”

Az éppen Erdélyben koncertező Quimby sem maradhat ki az EFOTT-fellépők közül. A fesztiválon a közönség ízelítőt kaphat az új lemezhez készülő dalokból is. A hat fiú a szabadtéri bulik nagy kedvence, idén az EFOTT-on június 27-én lépnek fel.

És a sor ezzel még nem ér véget, visszaigazolt részvevője a bulinak az Anima Sound System, az Alvin és a Mókusok, a Belga, a Pál Utcai Fiúk és Kowalsky meg a Vega.

Elindultak már a találgatások, de a nyitó napi fellépőt, valamint a külföldi nagy meglepetés neveket még nem tették nyilvánossá a szervezők. De az igazi fesztiválozók e nélkül is tudják, a buli garantált!
EFOTT – Csak szabadon…

„Tudtam, hogy jönni fogsz…”

Elérkezett a pillanat, amire mindenki várt, kezdődik a nagy bejelentés, azaz lerántjuk a leplet az EFOTT 2013-as Programjáról. Tavaly Velencén nagyot szólt Dub Fx, idén vajon a Zánka Új Nemzedék Központjában kire fogunk a legnagyobbat tombolni?

efott20131
Válogatva az idei kínálatból különböző zenei stílusirányzatokkal kecsegtetünk nektek, majd apránként jön a többi is! Aki játszik az EFOTT Facebook ShotSzerda alkalmazással, annak a címből már ismerős lehet az első debütálónk, akik nem más, mint… na ki is?
Ki más lenne, mint a Kiscsillag! Az együttes 2005 tavaszán alakult, Pécsett. Bräutigam Gábort (dob) Mihalik Ábel (dob, vokál) váltotta fel, Lovasi András (ének, gitár), Leskovics Gábor (ének, gitár, billentyű) és Ózdi Rezső (basszusgitár) a kezdetek óta a Kiscsillag törzselemeit alkotják. Stíluselemeiben az alternatív rock-, blues- valamint a rock and roll is fellelhető. Fennállásuk óta 1 demot, 3 nagylemezt és 4 maxit adtak ki, valamint számtalan fellépést tudhatnak a magukénak. „A Kiscsillag egy komolyan vett hobbyzenekar” – fogalmazta meg maga az együttes.
És itt van máris az alternatív után egy kis pop-rock, amit nem más együttes testesít meg, mint az Anna & The Barbies. A Pásztor testvérek zenekarának pályafutása 2005-re nyúlik vissza, azóta 2012-ben már a negyedik nagylemezüket adták ki, azóta pedig sorra halmozzák a sikereket, így nem is kérdés, hogy Zánkán a helyük!
Rock? Dehogy! Itt van mindjárt a Brains, az elektronikus zene képviselőinek! A zenekar 1994-es megalakulása óta több ízben ment át változáson egyrészt a tagok, de főként a stílusváltások tekintetében. Az akkori hardcore és a funk rock stílust felváltották az elektronikus elemek, melyben drum and bass, ragga, hip-hop és rock egyvelege is fellelhető. Jelenlegi tagjai: Kéri András (rap, vokál), Varga Norbert (gitár), Ujj Zoltán (dobok), Endrei Dávid (basszusgitár), valamint Lukács Levente (billentyűk, sampler).

„Az EFOTT fellépőit 95%-ban hazai előadók alkotják”- olvasható a www.efott.hu oldalon. Azaz 5%-ban külföldi!!!! Tényleg? Bizony!
Erre a bizonyíték maga Kosheen! A brit bristoli (Anglia) trió 1998 óta tevékenykedik trip hop, breakbeat és rock stílusirányzatokban. Tagjai a producer Markee Substance (Mark Davies) és Darren Decoder (Darran Beale) kiegészülve az énekes és szövegíró Sian Evans-el. A banda neve japán szavakból tevődik össze, a„ko”, mint öreg és a „shin” , mint az új. Eddig 4 albumuk jelent meg, mely 4 külön korszakot is jelent a zenekar történetében. Ezek Resist (1999 – 2002), Kokopelli (2003 – 2005), Damage (2007 – 2008), Independence (2012. október).
A Kosheen DJs kiegészítés a formáció megjelenésében pontosan annyit jelent, hogy a csapat hölgy tagja ideiglenesen kimarad a csapatból, és a srácok elektronikus zenei irányzatba pörgetnek minket a 2013-as EFOTT Fesztiválon!
Na, ki jön? 🙂 Érdemes már most beszerezned a jegyed, hiszen az EFOTT hetijegyek 15.490 Ft-ért kaphatók diákkal-vagy anélkül, de csupán március 31-ig! (Hétvégi jegy elővételben 10990 Ft!) Keresd az EFOTT dílereket (saját iskoládban), vagy vásárolj a www.efott.hu oldalon akár szép kártyával is!
További infó: www.facebook.com/efott

EFOTT, csak szabadon…

Sztorizd be magad az EFOTT-ra!

van egy jó sztorid

Itt a nagy lehetőség az eddigieken felül: várjuk a nagy sztorikat az info@efott.hu címre, a legjobb sztori készítője pedig EFOTT hetijegyet kap, és ezen felül bejuttatjuk a fesztiválon fellépő kedvenc énekeséhez egy backstage fotóra!
Stoppal érkeztél az EFOTT-ra, elaludtál a haverokkal a vonaton, álmaid nője/pasija után koslattál a fesztiválon? Itt az ideje, hogy megoszd velünk a sztoridat! 😉

Az élménybeszámolókat március 24. éjfélig várjuk az info@efott.hu címre!

ShotSzerda EFOTT-ra töltök

 
Az EFOTT Kft. nyereményjátékot hirdet ShotSzerda néven, melyen bárki részt vehet, aki betöltötte a 18. életévét és Like-olta az EFOTT Facebook oldalát (www.facebook.com/efott). A ShotSzerda Applikáció nevében minden fontos információt elrejtettünk. Shot-mint felespohár, azaz a nyereménytárgy, szerda, mint a játék napja, és applikáció, mint a játék formája. Az Applikáció 2013. február 20-án, este 19:30-kor indul, és azt követően folytatódik minden szerdán június 19-ig bezárólag.

shotfot˘1.
A játékosok minden alkalommal egy idézetet kapnak majd, egy elhomályosított képpel, mely egy dal szövegrészletét és magát az előadót rejti. A helyes megfejtéshez minden esetben meg kell adni mind az előadó nevét, mind pedig a dal címét. Minden héten az a játékos nyer, aki elsőként küldi el a helyes megfejtést.
A nyeremény minden héten 1 db 1 literes kiszerelésű Kalinka Vodka és hozzá 1 szett (4 db) EFOTT csak szabadon Special Edition Shot pohárkészlet. Az alkoholt fogyasszátok felelősséggel és mértékkel!
A rendszer által rögzített adatok alapján a szervezők írásban értesítik a heti nyertest a játékot követő napon, azaz csütörtökön. A nyeremény átvételére személyesen van lehetőség, amennyiben a játékos ténylegesen megfelel a játékszabályban leírt feltételeknek. Átvétel 30 napon belül lehetséges, személyesen, az EFOTT Kft. székhelyén: 1071 Budapest, Damjanich u. 44., hétköznapokon 10-16 óra között.
További információt a játékról, annak menetéről, illetve a pontos játékszabályt a www.facebook.com/efott oldalon találjátok meg! Kalandra fel!
EFOTT, csak szabadon….