Evolvens és ethernet II. (folyt.)

A „gépészek az informatika világában” interjúsorozat második epizódját a Káté májusi számában már olvashattátok. Interjúnkat ezúttal Orbán Gáborral, egykori Számítástechnikai Szakosztály elnökkel, jelenlegi Damit Kft. munkatárssal folyattuk, akinek válaszaiból megismerhettük …

Paks II. aktualitásai

Prof. Dr. Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár május 3-án szerdán tartott előadást az E épületben az Energetikai Szakkolégium szervezésében. Az előadás során elsősorban az eddig elért …

Interjú az elmúlt két év miapánkjaival

Az elmúlt két SLIP-en a Berugó Kar csapatát Horváth Dávid (Hori), majd Szobodek Kristóf (Stofi) vitte győzelemre. A SLIP-re készülve a legfrissebb Miapánkokat is megkérdeztük a versennyel kapcsolatos élményeikről, emlékeikről.

Műegyetemi Csapolás

Az Épületgépészet és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék jótékonysági célból véradást szervez 13. hét szerdán a DCS laborban, mely a szokásosnál több előnyt hordoz az ellátogató véradók számára. A saját csapolású frissítő …

A költészet napjára

A költészet napjának alkalmából fogadjátok szeretettel ezt a néhány verset, melyet szerkesztőségünk tagjai írtak, illetve egy videót, ami emlékeztet minket arra, milyen szép is a magyar nyelv!

Rangos kitüntetéseket vehettek át oktatóink

Áder János köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnökének társaságában március 15-én adta át egyéb rangos elismerések mellett a Magyar Érdemrendek különböző fokozatait, valamint a Széchenyi-díjakat, …

Elkészültek az állványaink!

Nagy örömünkre pénteken kihelyeztük a több mint féléve tartó projektünk eredményeként elkészült újságtartóinkat. A jövőben ezekről (is) elérhetitek majd a Káté legfrissebb számait.

AMTS 2018-ban is!

Figyelmes olvasóink tavaly már találkozhattak már az Automobil & Tuning Show (AMTS) névre keresztelt nagyszabású rendezvénnyel a Káté hasábjain.  Idén is vendégül látják a benzingőz szerelmeseit a Hungexpo csarnokaiban. 2018.március …

Idén is világsztárt várnak az EFOTT-ra

A 27 éves brit közönségkedvenc, John Newman több mint 1,8 millió rajongót összefogó közösségi oldalán jelentette be, hogy idén ismét ellátogat hazánkba, és ezúttal a velencei térségbe hozza el ismert …

PhD-fórum

A kutatómunka öröme, a viszonylag szabad munkarend és nem mellesleg a Dr. előtag használatának lehetősége a legtehetségesebb hallgatók számára vonzóvá teszik a doktori képzést, a doktori fokozat megszerzését. Hogy ne …

60 éves a MOGI

A BME Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszéke ezzel a névvel ugyan csak 2007 óta létezik, de alapítása 1957-ig visszakövethető, és igen színes múltat tudhat magáénak.