Felvételi 2014 – Képriport

Június 24-én este 8 órakor derültek ki az egyetemi felvételi ponthatárok. Összesen 106 056-an jelentkeztek valamely felsőoktatási intézménybe. A hagyományoknak megfelelően idén is több nagyvárosban tartottak ponthatárváró bulit. Mi a budapesti Pont Ott Partira néztünk ki, és ha már ott jártunk, megkérdeztünk néhány fiatalt, hogy melyik szakot választották.

Fotóink megtekintéséhez kattints a képre!

Kelenföldi Hőerőmű – Képriport

A Design hét programsorozatának részeként a Budapest100 és a Miénk a Ház szervezésében ismét lehetőség nyílt meglátogatni a száz éve épült Kelenföldi Hőerőművet. A túra fénypontja kétségkívül az 1930-as években épült kapcsolóház és az abban található art deco stílusú vezérlőterem bejárása volt. Az épület már több filmrendezőt is megihletett és hazánk egyik legérdekesebb ipari műemléke, amely sajnos 2005-ös bezárása óta csendben pusztul. Az erőmű területén a múlt és a jelen találkozik, szerencsére folyamatosan újulnak meg a régi épületek teret adva a mai termelésnek is. A régi kazán- és turbinacsarnokok is impozáns látványt nyújt, ezek eredeti állapotát igyekszik megőrizni az erőmű. Amennyiben valaki kedvet kapott az épület meglátogatásához, még nem maradt le semmiről, mivel előre láthatólag a jövő tavaszi Budapest100 programjának keretében is látogatható lesz az épület. Ha szeretnél többet megtudni az erőműről és az épületről, olvasd el a Miénk a Ház kapcsolódó blogbejegyzéseit is.

Fotóink megtekintéséhez kattints a képre!

Budapesti árvíz – Képriport

thumb

Hétfő hajnalban 891cm-es vízállást mértek Budapesten, ezzel rekordot döntött a Duna vízszintje. Mivel a gátak jóval 9 méter fölé vannak felkészítve, a fővárosban komolyabb problémát nem okozott az áradás. Megnéztük milyen a budai part a rekord vízállás mellett.

A képgaléria megnyitásához kattints a képre!

Critical Mass 2013 – Képriport

Critical Mass 2013 - Képriport2013-ban is hagyományosan a Föld napján került megrendezésre a budapesti Critical Mass, amely a szervezők szerint most utoljára volt látható és átélhető ebben a formájában. Végigtekertük és beépültünk a rendezők közé, hogy megmutassuk mi is történt a kulisszák előtt és mögött a minden eddiginél több bringást megmozgató rendezvényen.

A képgaléria megnyitásához kattints a képre!

A 4-es metró Tétényi úti állomása – Képriport

A képriport megnyitásához kattints a képre!

Nagy érdeklődés mellett országszerte megkezdődött az európai uniós fejlesztésből megvalósuló beruházások bemutatása a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által szervezett nyílt napon. A 4-es metró Tétényi úti állomását március 2-án tekinthette meg a nagyközönség.

A képgaléria megnyitásához kattints a képre!

BME Sportközpont – Képriport

Az ÉL épületben kapott helyet az új BME Sportközpont, amelyben szeptembertől van lehetősége a hallgatóknak rendszeres sportolásra. Az augusztus végén tartott nyílt napokat kihasználva megnéztük, hogy milyen is lett az új létesítmény. A témáról olvashattok a KÁTÉ szeptemberi számában is.

A képgaléria megnyitásához kattints a képre!

20. Sziget fesztivál – Képriport

Közel 380 ezeren vettek részt a jubileumi 20. Sziget fesztiválon, amely az idei évben elsősorban vizuálisan próbált megújulni. Mi a zárónapon látogattunk ki rá, ez kissé talán már a fesztiválozók arcán is tükröződött. Az idő rövidsége miatt nem törekedtünk a fesztivál teljes bemutatására, csupán egy-egy elkapott pillanatot mutatunk meg nektek.

A képgaléria megnyitásához kattints a képre!

Szkéné Színház, Homokpuzzle – Képriport

Március 23-án tartották a Szkéné Színházban Jana Dobreva, kortárs bolgár szerzőnő Homokpuzzle című darabjának magyarországi ősbemutatóját. Lehetőséget kaptunk, hogy végigkövethessük az első próbáktól a bemutatóig a Szkéné Színház, a FÜGE és a Vádli Alkalmi Színházi Társulás közös produkciójának színpadra kerülését. Az előadásról részletesen korábbi programajánlónkban olvashattok, megtekinteni pedig április 21-én, illetve május 13-án tudjátok a Szkénében. A képgaléria megnyitásához kattints a képre!