Gigászi erők a síneken (bővebb verzió)

 „Jó érzés, hogy nem a fióknak kutatunk” – Knorr-Bremse-ösztöndíjasok kutatási projektjei. Blogbejegyzésünkben bővebb rálátást kaphattok Egyetemünk, Karunk ösztöndíjas hallgatóira, adjunktusaira. Emellett egy animációt is láthattok az egyik kutatásból.

Evolvens és ethernet II. (folyt.)

A „gépészek az informatika világában” interjúsorozat második epizódját a Káté májusi számában már olvashattátok. Interjúnkat ezúttal Orbán Gáborral, egykori Számítástechnikai Szakosztály elnökkel, jelenlegi Damit Kft. munkatárssal folyattuk, akinek válaszaiból megismerhettük …

Paks II. aktualitásai

Prof. Dr. Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár május 3-án szerdán tartott előadást az E épületben az Energetikai Szakkolégium szervezésében. Az előadás során elsősorban az eddig elért …

Interjú az elmúlt két év miapánkjaival

Az elmúlt két SLIP-en a Berugó Kar csapatát Horváth Dávid (Hori), majd Szobodek Kristóf (Stofi) vitte győzelemre. A SLIP-re készülve a legfrissebb Miapánkokat is megkérdeztük a versennyel kapcsolatos élményeikről, emlékeikről.

Műegyetemi Csapolás

Az Épületgépészet és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék jótékonysági célból véradást szervez 13. hét szerdán a DCS laborban, mely a szokásosnál több előnyt hordoz az ellátogató véradók számára. A saját csapolású frissítő …

A költészet napjára

A költészet napjának alkalmából fogadjátok szeretettel ezt a néhány verset, melyet szerkesztőségünk tagjai írtak, illetve egy videót, ami emlékeztet minket arra, milyen szép is a magyar nyelv!

Interjú Szabó Donáttal

A mixei nemritkán szűrődnek ki a Kollégium folyosóira, az egyetemisták egyszerűen imádják, de mennyit is tudunk róla és erről a témáról? Interjúmban kaphattok egy közelebbi rálátást a 18 éves orosházi …

Rangos kitüntetéseket vehettek át oktatóink

Áder János köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnökének társaságában március 15-én adta át egyéb rangos elismerések mellett a Magyar Érdemrendek különböző fokozatait, valamint a Széchenyi-díjakat, …

Evolvens és ethernet I. (folyt.)

A márciusi számunkban Kalmár Norberttel, a DAMIT Kft. Infrastruktúra Üzemeltetési üzletág vezetőjével készített interjút olvashattátok. A kellemes hangulatú, tartalmas beszélgetés minden gondolatát nem sikerült a nyomtatott számba bezsúfolni, így két …

Stépán-interjú ráadás

Márciusi nyomtatott számunkban olvashattátok a Dr. Stépán Gáborral készült interjúnk első részét, amelyben mint a Műszaki Mechanikai Tanszék vezetőjét kérdeztük. Amit terjedelmi korlátok miatt ott nem tudtunk közölni, illetve néhány …

Elkészültek az állványaink!

Nagy örömünkre pénteken kihelyeztük a több mint féléve tartó projektünk eredményeként elkészült újságtartóinkat. A jövőben ezekről (is) elérhetitek majd a Káté legfrissebb számait.