Én úgy végeztem el a BME-t…

A KÁTÉ szerkesztősége várja azon hallgatótársai (Bsc, Msc, Phd) történeteit, melyeket a BME-n töltött évei alatt tanulmányaival kapcsolatban szerzett. Hogyan verekedte végig magát tanulmányain, illetve egy-egy emlékezetesebb tárgyát hogyan végezte el.
Egy pályázó akár több történetet is beküldhet.
A szerkesztőség által leginkább kedvelt történetek közül három az újság novemberi számában (és blogunkon) is meg fog jelenni, valamint a legtetszetősebb írás jutalomban részesül.

Beküldési határidő: 2012. szeptember 30. 20:00
Az írásokat a katepress@gmail.com címre, NÉPMESE jeligével várjuk!

Idén már ötödszörre lesz Ördögkatlan fesztivál!

Idén már ötödszörre lesz Ördögkatlan fesztivál! Én három éve voltam először, és azóta is nagy kedvvel járok vissza.

Maga a rendezvény elszórtan, több település helyszínein játszódik. Nagyharsány a központ, ahol a focipályán van felállítva a nagyszínpad, ahol játszani fog például a Quimby, a Besh o Drom, a 30Y, a Kiscsillag. Különleges élményt adnak a villányi hegy „gyomrában”, a szoborparkban megtartott esti koncertek is.

A másik két fesztiválos település Kisharsány és Palkonya, de ne feledkezzünk meg Villányról sem, ahol borospincék sokasága vár kóstolóra minket. Kisharsány egy gyönyörű, virágos piciny falu. Palkonya egyutcás faluja szintén régi borospincék őrzője.

A koncertek mellett nagyon sok más kulturális program lesz, fotó és képzőművészeti kiállítások, civil programok, kiscsoportos színházi előadások, amikre külön kell jegyet foglalni, mindig az adott előadási napon.

Sátrazási lehetőség a nagyharsányi focipályán és a kisharsányi rendezvényhelyszínen van, mosdó, zuhanyzó adott hozzá. Ha nagyon meleg lesz, a beremendi strandfürdőn lehet hűsölni. A térség turisztikai programokban is bővelkedik. Lesznek szervezett kerékpáros és gyalogos túrák a környéken. A szársomlyói hegy megmászásával, vezetett túrán lehet megismerkedni a hely egyedi növényvilágával. Közel a Siklósi vár, a máriagyűdi zarándokhely.

Nagyharsányt Pécsről ingyenes koncertbusszal lehet megközelíteni. Az egyes helyszínek között pedig a rendszeresen járó katlan-busz szállítja az utasokat. Stoppolni is érdemes, a helyiek szívesen segítenek. De aki tud, hozzon biciklit magával, mert a helyszín ideális rá és azzal a legszabadabb közlekedni.

Az ördögkatlan fesztivált átjárja a nyugodt, vidéki hangulat, a helyi emberek, kereskedők is mind kedvesek. Gyertek ti is, érezzétek át! Viszlát Ördögkatlanon!

Dóri

http://www.ordogkatlan.hu/

Sziget 2011

Olvassátok nagy szeretettel ezt a kedves kis történetet a fiúról, aki padlóra került, meghalt, majd feltámadott. Sztadi élménybeszámolója a 2011-es Sziget Fesztiválról.

“Megmondom én őszintén, hogy a programfüzetet lapozgatva a Prodigy volt az egyetlen a nagyszínpadon szereplő nevek közül, aminek háromnál több számát tudtam megnevezni. Ami persze egyáltalán nem tartott vissza attól, hogy minden este ott tomboljak, de a velem egyidős, angol elektro-isten Prodigy volt számomra a legjobban várt koncert egész héten. Talán véletlen egybeesés, vagy a sors keze, hogy pont az általuk nyújtott másfél óra volt az egyik legnagyobb élmény nem csak a Szigeten, de az egész évben.

Mert igaz, hogy egyes zenekarok kibővítették a zenei ízlésemet azzal a fantasztikus muzsikával, amit a színpadon produkáltak (Flogging Molly, White Lies – ők azóta is a lejátszási listáim elején vannak), de hogy ekkora hatással legyen rám egy koncert, mint a Prodigy-é, az nagyon ritkán fordul velem elő. Ezért talán nem is haragszik meg a kedves olvasó, ha átugrom a lassan már klisévé váló Auchan előtti masszív ivásokat, K-hidas átvonulásokat, a botrányos alakokat a tömegben és a többi nagyszerű koncertet. Még azt is kihagyom, hogy mit szólnak hozzá a holland lányok, ha ráugrasz a sátrukra. Próbáljátok csak ki.

Nem, én fenntartom a jogot, hogy a nekem legjobban tetsző másfél óráról meséljek nektek, ami a fent említett módon kezdődött. Egy cimborámmal már az elején lebeszéltük, hogy nem cicózunk: ha Prodigy, akkor nekünk minimum ötödik sor. Így amikor kissé józanul a nagyszínpad előtt összeverődött tömeg széléhez érkeztünk, nekiláttunk a kézfogásos, ám az agresszív közeg miatt mégis heteroszexuális előrenyomuláshoz.

A Breathe szólt. Jobb számot el sem tudnék képzelni ehhez az akcióhoz; egymás után toltuk magunk mögé a delikvenseket. A szám utáni kis pihenőt már a tömeg kellős közepén élveztük, néhány méterre a színpadtól, és talán néhány méterre a biztonságot jelentő középső kordonsávtól. De az úgyis lányoknak való. És kezdődik… mármint a következő szám…

Lökdösődésnek érződött, de valójában hullámzott a tömeg. Egyetlen közeget alkottunk, ami előre-hátra mozgott. Hirtelen elhaltak az általános etikett szabályai; ütni-vágni, lökni lehetett akárkit, miközben megbabonázott mindenkit a Prodigy zenéje, és villogtak a hol vérvörös, hol ibolyakék fények. Valahol fenn a színpadon két tetovált-festett állat adta a lovat az egész őrület alá. Keith Flint konkrétan maga az ördög, de ha létezik fekete Jézus, akkor van fekete Sátán is: ő ezen az estén Maximként tett meg mindent az emberiség elpusztítása érdekében.

Eközben minden erőmmel azon voltam, hogy a havert ne veszítsem szem elől. Eleinte ő volt az egyetlen az arctalan tömegben, aki támpontot jelentett, aki erőt adott a túlélésre, az ottmaradásra. Minden egyes fékevesztett ugrálás és lökdösődés után elszakadtunk, és újra egymásra találtunk. Ezáltal valami célt adott a küzdelemnek, amit nem lehetett abbahagyni, ha állva akart maradni az ember. Ömlött a víz mindenkiről; a póló hagyján, de már a nadrágom is rég csak egy nedves rongy volt körülöttem. Néha mások által ledobott egy-egy puha ruhadarab akadt a talpam alá – de még lenézni is nehézkes volt.

Aztán egyszer csak érkezett egy újabb hullám – az egyén számára egy lökés. Alattam a gumiburkolat a nedvességtől jégként csúszott; eddig talán csak a tömeg miatt nem estem el. Most viszont éreztem: a lábam megcsúszott, és mielőtt elátkozhattam volna a lapostalpú cipőmet, már teljes háttal a padlóra kerültem.

A következő másodpercek nem azért tűntek hosszúnak, mert olyan rossz lett volna; inkább a tömérdek mennyiségű dolog, ami ezen a kis időintervallumon belül átvillant az agyamon, az változtatta percekké azt a néhány pillanatot. Először is körülnéztem; tanult reflexeim azonnal elesett bajtársak után kutattak, és vártam a felém nyúló kezekre, a hirtelen felrántásra, mint ahogy azt már a hazai klubéletben megszokhatta az ember egy-egy borulás után.

De most nem volt egyik sem. Mindenki állva maradt körülöttem; senki se vette észre, hogy valaki elesett. Esélytelen volt önerőből felkelnem. Hirtelen bevillant a West-Balkános történet az agyontaposott lányokról; körülöttem elmosódott minden, és ha gondolatok nem is, de érzések követték egymást a másodperc tört része alatt – mennyi időre vagyok a haláltól? Mit fogok érezni? Fáj az első taposás az oldalamon, vagy pillanatok alatt vége az egésznek? Utólag belegondolva le kellett volna pörögnie az egész életemnek előttem.

De nem így történt. Beindult valami; nem tudom mi, talán életösztön, de hogy egy mozdulatom se volt tudatos, az biztos. Belemarkoltam az első kezem ügyébe eső nadrágba; ha fel nem is tudtam magamat húzni, de valakit próbáltam lerántani, vagy legalábbis belekapaszkodni. A másik kezemmel közben vadul csépeltem mindent, ami körülvett; igyekeztem helyet csinálni annak, hogy emeljenek. Sikerrel jártam: akibe belekapaszkodtam, hamarosan lehajolt, és felhúzott a földről, és kérdően nézett rám, élek-e még. Vadidegen ember még sosem hálálta így meg, hogy megpróbáltam lerángatni róla a gatyáját. Fölfele mutató hüvelykujjal jeleztem, hogy jobban vagyok, mint eddig bármikor.

Miután újra talpon voltam, úgy éreztem, az első dolog, amit tennem kell, hogy kihúzok a francba ebből az életveszélyből, és nem kockáztatok meg még egy földre kerülést. De a barátomat nem találtam, és nem akartam csak úgy eltűnni.

Nekiindultam a keresésnek, és feltűnt: mióta felkerültem, a végtagjaim megteltek erővel, minden izmom acéllá változott, és hirtelen bárkit arrébb tudtam tenni magam elől, akármennyire is nagydarab, izzadt vagy kopasz volt. Élet-halál harc. Adrenalinbomba. Fél percen belül megláttam az emberemet, és szinte megállás nélkül vágtam át magam a hozzá.

Mire odaértem, már a Firestarter ment. Semmi kedvem nem volt már kimenni. Teljesen a hatása alá kerített az érzés, hogy itt most mindent lehet, kiadhatok mindent magamból. Minden erőszakos hajlamom a felszínre tört – eddig reménytelen harcnak tűnt előrekerülni az első sorokba, most viszont akárkit bordán vertem, bármilyen csoporton keresztülvertem magam. Arccal a színpad felé fordultunk; semmi perc nem telt bele, és szinte karnyújtásnyira voltak a zenészek. Közben hűsítő cseppek záporoztak elölről – bekapcsolták a hűtést a kordon mögül. Nem esett rosszul, miután már kb. háromnegyed órája folyamatosan érintkeztem izzadtságtól nyálkás felsőtestekkel.

De nem csak önző célra használtam a hirtelen megnövekedett erőmet. Akárkit láttam elesni, ugyanazzal az elszántsággal lökdöstem szét az embereket és karoltam alájuk. Az arctalan tömeg hirtelen a barátom és ellenségem lett egyszerre; akit az előbb még bántottam, azt most megmentettem. De a zene lassan egyre mélyebbre hatolt a fejembe. Az élet-halál küzdelmet egy idő után bulizás, ugrálás váltotta fel, holott ugyanúgy szorítottak minden oldalról.

Ez lenne az értelme a bázisugrásnak, a bungee jumpingnak, a sziklamászásnak? Éreztem már ilyet rázósabb hullámvasutaknál, de ennyire még sosem hatolt a csontjaimba… muszáj volt kockáztatnom az életemet, a testi épségemet. Nem tudtam betelni a folyamatos veszélyhelyzettel. Ott kellett lennem, érezni akartam a tömeg lökéseit, fel akartam borulni az emberekkel, hogy a felállás után újra betöltsön valami, amitől erősebb leszek. Az én gumibogyószörpöm…

Amikor kimentem, nem egy szokásos koncert utáni érzés fogott el; nem érdekelt a hangszerelés, hogy melyik szám maradt ki, egyáltalán hogy most épp egy élő Prodigy koncerten voltam. Szó szerint levertem a halált, a tömeget – egy koncertet. Igazi, hamisítatlan feszültségoldás, mégha nem is volt annyira veszélyes és durva, mint akkor éreztem. Életre szóló élménnyel gazdagodtam, amiért már önmagában megérte elmenni a Szigetre. Levezetésnek pedig kifacsartam egy liter vizet a pólómból…”

Fesztiválok Patkányai

“A patkányok elszabadultak és magukat nem kímélve merülnek alá a nyári fesztiválok velejébe. Nem számít kosz, mocsok, fizikai és erkölcsi amortizáció. A buli a lényeg, és hogy maximálisan megtaláljuk azt az életérzést, amit egy ilyen rendezvény adni akar.”

Az interneten számos fesztiválajánló honlap és blog terjeng különböző néven, szinte ugyanazzal a tartalommal. Ilyenkor kellemes egy olyan oldallal találkozni, ami szakít a standarddel és valami újjal áll elő.

A FESTRATS.BLOG.HU a gonzó újságírás atyjának, Hunter S. Thompsonnak szellemiségét megőrizve igyekszik beszámolni a hazai fesztiválok legjaváról. A máshol is olvasható információk mellett bohém, kötetlen, szókimondó élménybeszámolókkal szórakoztatják olvasóikat.

Bátran ajánljuk a KÁTÉ olvasóinak (főleg, mert pár lelkes tagunk is patkánykodik) és persze a fesztiválozóknak!

Interjú Bocskor Bíborkával

Az Ezer Erdő után újabb nagylemezt készít a Magashegyi Underground. Az Ezer Nap című szimfonikus lemezbemutató koncertet hallhatjuk február 24.-én a MÜPÁ-ban. A koncertről és az új lemezről kérdeztük Bocskor Bíborkát, a zenekar énekesnőjét.

 

Nem újdonság hogy szimfonikusokkal bővül a zenekar, most ugyanazokkal dolgoztok együtt, mint akikkel tavaly novemberben?

Igen, ugyanazzal a három zenekarral. Mint az életben is minden következik valamiből, ennek a szimfonikus koncertnek is megvan, hogy miből ered. Az Ezer Erdő lemezbemutatóját úgy álmodtunk meg, hogy vonósnégyest hívunk és fúvósokat. Sokat dolgoztunk velük és valamelyik fiú bedobta azt, hogy milyen jó lenne, hogy ha egy csomó vonós lenne az egészben és  finom szőnyegként jönnének a hangok. Kiderült, hogy tíz vonós kevés lenne,mert nem jön az a tömör hangzás, mint amire szükségünk lenne, hát akkor jó, legyen egy kamarazenekar, de az sem teljesítené teljesen ezt a feladatot, és akkor jött a szimfonikus zenekar.

Csak szimfonikus zenekarral nem akartuk megoldani, mert modernebb dolgokra próbálunk kattogni, így jött az ütőegyüttes és a kórus. Szerettük volna az Ezer Erdőt elmélyíteni, és kiszínezni a nov 2.-ai koncertre, azóta pedig volt egy csomó ötletünk és van a mai napig is, ezt próbáljuk kibontani.

 

Az új album kifejezetten szimfonikus zenekarra készült?

Nem csak szimfonikus hangzásról van szó, ha meghallgatják az emberek, vagy részt vesznek a koncerten akkor látják, hogy nem a ma trendi szimfonikus hangzás dominál. Egy-egy dal kiválasztja hogy milyen hangszert kíván meg. Vannak olyan dalok, amik például csak egy szál hárfát vagy ukulelét. A Szeplős vállat például úgy oldottuk meg, hogy csak vokális kíséret van benne. Szóval nem úgy kell elképzelni, hogy egy glazúros, kiglancolt hangzás jön létre, ahol egyszerre minden szól és valami nagy cukorhabba fordul az egész, mert nem.

 

Hogyan hallhatjuk majd az új számokat egy átlagos koncerten?

Muszáj megoldanunk, hogy működjenek a dalok egy klubkoncerten is, de szerencsére eddig ez sikerült. Az volt mindig a hangsúlyos nálunk, hogy egyfajta energia, egyfajta dinamizmus átmenjen a közönségnek. Az a fontos hogy ez megtörténjen, és ezt létre tudjuk hozni kézzel-lábbal, fejjel, elmutogatva, bárhogy.

 

Hogyan viszonyultok a helyszínhez?

A Magashegyinek túlnyomórészt rock koncertjei vannak. Azért választottuk a Művészetek Palotáját, – bár a név egy kicsit erős, hogy művészetek és palotája és hogy ott a Magashegyi… – azért választottuk, mert az egész nagyzenekar elfér benne, és nagyon jó az    akusztikai adottsága. Az emberek ülnek, de engem nem zavar, hogyha valaki táncra perdül, vagy valakinek az az érzése támad, hogy ő ki-be vagy föl-le kell lengedezzen erre a zenére.

Akadtak olyanok, akik szívesen megmozdultak volna, de saját bevallásuk szerint visszafogták magukat, sajnos…  az ember egy idő után a szabadságot megtanulja, azt hogy bármit tehet a saját felelősségére, és az is jó lenne, ha olyan varázslat jönne létre,  ami nem azt juttatná eszébe az embereknek, hogy viselkedniük kell.

 

Mikor és hogyan jelenik meg az új lemez?

Sokan azt gondolják hogy annak ami fizikai formában megjelenik biztosabb a létezése, mint egy olyan dolognak ami fel van töltve az internetre. Tervezzük azt hogy megjelenik fizikai formátumban, és mint eddig is, fel fogjuk tölteni. Aki akarja megvásárolja, aki akarja letölti ingyen. Abban majdnem biztos vagyok, hogy 24-éig ez nem lát napvilágot. Talán tavasszal.

 

Ez után terveztek kisebb koncerteket?

Persze! Alig várjuk már a tavaszt, hogy jöjjenek a fesztiválok és jöjjön a végtelen nyári szabadság, ami most egy kicsit elképzelhetetlen számomra, ahogy kinézek az ablakon. Nagyon jó nyaraink vannak.

 

http://mupa.hu/program/magashegyi-underground-2012-02-24_20-00-bbnh

http://www.magashegyi.hu/v2/hu.html#/tour/

http://www.facebook.com/MagashegyiUnderground

Jeez, Kruppa