Fáziskésés – zenekar születőben

Felfelé ívelő karrier, fiatal korukhoz képest nagy profizmus, egyedi stílus, tehetség. Talán ezekkel a szavakkal jellemezhető leginkább a debreceni fiatalokból álló együttes, a Fáziskésés. A tavaly decemberben egy éves banda 2012 őszén a PURE Music zenei tehetségkutatón döntős volt, október 30-án pedig a fővárosi Akváriumban lépett fel a Budapesti Egyetemi Napok keretében – többek között a 30Y-nal. Az együttes szólógitárosával, Bálint Kötönnyel beszélgettem, aki nem mellesleg egyetemünk Gépészkari hallgatója.

faziskeses_david

Continue reading

EFOTT: Egy hét szabadon… Hallgatóbarát árakkal és családias légkörrel készül az ország legrégebbi fesztiválja!

Menő magyar zenekarok, elismert külföldi kedvencek, színes zenei felhozatal, pénztárcakímélő árak, olcsó sör, változatos kulturális- és sportprogramok, barátságos hangulat, tisztaság, szabadság. Ezek a hamisítatlan EFOTT-hangulat ismérvei, amelyek idén egy fantasztikus helyen, a Velencei-tó partján összpontosulnak. Július 3-8. között minden adott egy óriási karneválhoz, amely életed legfeledhetetlenebb fesztiválélménye lehet!

Continue reading

ELŐHEGYALJA: 13 szerencsés a fellépőkkel forgathat- A Borsodi Hegyalja Fesztivál bemutatja a Furmint Klub idei programját

A legszerencsésebb hegyaljások már május végén bulizhatnak magyar kedvenceikkel, a Borsodi Hegyalja Fesztivál reklámfilm forgatásán. A keddi felvétel maga lesz a sörrel-zenével folyó Kánaán, erről a Borsodi mellett a Hegy’en fellépő Hősök, a PASO, a Brains, a Supernem, Kowalsky, a Depresszió, a Subscribe, a Blind Myself, az Insane, a rock’n’roll bombázókból álló Cherry Bomb tagjai és a kettőnégyes Szujó Dani is gondoskodik – 13 szerencsés hegyaljás zúzhat velük a kamerák előtt. A kiválasztottak közül egy még mázlistább lesz, ugyanis fesztiválbelépőt és egy tálca Borsodit nyer. De idén minden hegyaljás szerencsés, hiszen a Hegy’ bérlet nem egyszerű fesztiválbelépő, de a világörökségi nyaralásra is szól. Ráadásul, akik május végéig biztosítják a helyüket a tokaji buliba, azok közel 30, diákként pedig közel 40% kedvezménnyel jutnak a belépőjükhöz. Így biztosan belefér majd még egy Furmint-fröccs, miközben a Hegy’ Furmint Klubjában többek közt a Kerekes Band, a Firkin, Ferenczi György és a Rackajam, a Hollywood Rose és a Balkan Fanatik zenél, a hajnalt pedig a legpörgősebb DJ-k köszöntik a Tisza partján.

A Borsodi Hegyalja Fesztivál idén már májusban dübörög. Több mint 80 ezer hegyaljás áll már fesztiválkészültségben, hogy júliusban a Tisza partján együtt bulizzon az Enter Shikarival, az Arch Enemyvel, a Parov Stelar Band-del, a Danko Jones-szal, a Hatebreed-del, a 30Y-nal és a többi fellépővel. Tizenhárman közülük már május 22-én, kedden a saját bőrükön tapasztalhatják, milyen kivételes a 13. tokaji feszt. Ők ugyanis együtt forgathatják le a fesztivál reklámfilmjét a Hősök, a PASO, a Brains, a Supernem, a Depresszió, a Subscribe, a Blind Myself és az Insane tagjaival, Kowával és a Kettőnégyből ismert Szujó Danival, a Hegy’ TV arcával. A 13 kiválasztott közül ráadásul egy Hegy’bérletet és egy tálca Borsodit is nyer. A forgatásra péntekig lehet jelentkezni. Persze a Hegy’ bérlethez egyszerűbb út is vezet: május 31-ig a belépők még közel 30, nappali tagozatos diákoknak pedig közel 40% engedménnyel válthatók a zenés nyaralásra.

Furmint Klub: bor, szóda és zene, tökéletes arányban keverve

A tokaji világörökségben igazi hungarikumokkal készülnek a borászok a Hegy’en nyaralókra: a Furmint Klubban különböző zamatos fehérborok kísérik a koncerteket. A Ferenczi György és a Rackajam, a Kerekes Band, Szabó Balázs Bandája, az Ocho Macho, a Firkin, a Maszkura és a Tücsökraj, a Balkan Fanatik, a Bohemian Betyars, a ZUP, a Napra és a többi fellépő zenéje magában is remek hangulatot varázsol, és mindenkiből kihozza a fáradhatatlan táncost, ám egy Furmint-fröccs bármikor megsokszorozza az ember party-energiáit.

Ezekre az energiákra a koncertek után is szükség lesz a Hegy’en, amikor a stafétabotot a DJ-k veszik át: az IN-MEDIO bulihelyszínén a jelenleg épp Bakuban az Eurovíziós Dalfesztiválra készülő Compact Disco és a magyar éjszakák új királynője, Julia Carpenter felel majd a hangulatért, míg az AXE sátrában a nappal regnáló angyalok után olyan neveké lesz a főszerep, mint Bárány Attila, Hamvai P.G. vagy DJ Junior. A Tisza-parti napfelkelte garantáltan tánc közben lepi majd meg a 13. Borsodi Hegyalja Fesztivál közönségét.

A megzenésített Hegy’ vakációra last minute áron a belépők az ismert jegypénztárakban, valamint a mobillal a TIKIT rendszerében vagy online a Hegy’oldalon, azaz a www.hegyaljafesztival.hu-n válthatók. A legfrissebb infók és a Hegy’közösség pedig a Facebook-on, a Hegyalja Fesztivál Fun clubban pezseg.

 

Borsodi Hegyalja Fesztivál – a szerencsés tizenhármas

A Hegy’ az a hely, ahol nem kell választanod a víz és a bor között, mert a legjobb zenék és a legjobb társaság mellé mindkettőt megkapod. A Borsodi Hegyalja Fesztivál az ország egyetlen olyan négynapos bulija, ahol a fesztiválélményeid a világörökség részévé válnak. Július 18-22. között, 13. alkalommal élvezhetik a hegyaljások a Tiszát, a tokaji borokat, a legizgalmasabb külföldi csapatok és magyar zenészek koncertjeit egyszerre. Ha unod már a semmibe tartó világvége jóslatokat, ott a helyed a Lucky 13 Hegy’en, hiszen a 13. garantáltan életed legszerencsésebb Hegyalja Fesztiválja lesz.

A 13. Borsodi Hegyalja Fesztiválon mindenki ott lesz, aki számít: Rakamaz-Tokaj az elmúlt 13 év alatt az egyetemisták, a menő főiskolás arcok legmozgalmasabb nyári találkozóhelyévé vált. De persze a keleti oldal legnagyobb nyári fesztiválján nem csak velük találkozhatsz: a külföldi fellépők mellett idén is itt lesznek a legjobb hazai zenészek, a legviccesebb stand-uposok, sőt ez az a fesztivál, ahol a legtöbb magyar borásszal találkozhatsz. A Borsodi Hegyalja Fesztiválon együtt készítheted a halászlét, vagy együtt sörözhetsz, Furmint-fröccsözhetsz a kedvenc íróddal, énekeseddel. De sőt, a Lucky 13 Hegy’en idén még az is megtörténhet, hogy főzhetsz annak a fellépőnek vagy akár annak a srácnak / lánynak, akit az elmúlt években csak messziről istenítettél.

Több mint 200 fellépő, evezés, színház, strandolás, boros pincék, izgalmas beszélgetések, az ország legjobb arcaival. A megzenésített nyaralás Rakamaz-Tokajban a színpadokon és a színpadok előtt is vár.

Hegy’ Lucky 13: a te szerencseszámod, a te zenéid, a te nyaralásod.

HEGY’ VISSZASZÁMLÁLÁS: ALL INCLUSIVE FESZTIVÁLNYARALÁS LAST MINUTE – A csomagba most az örök fiatalság forrását is beletették a szervezők

A Borsodi Hegyalja Fesztivál Tisza-parti élménycsomagjába újabb fellépők kerültek a világörökségi túrák, az evezés, az extrémsport show-k, a Tisza-parti strandolás, a hűsítő Furmint-fröccsök mellé. Az örök fiatalság zenei forrása a Hegy’en tör fel: a tavalyi „Scooter-őrület” után több ezernyien tombolhatnak a halhatatlan és minden generáció számára himnuszként élő Forever young-ra, amikor színpadra lép a német poplegenda, az Alphaville. Az új generáció képviseletében érkezik az amerikai Set Your Goals, új albumát hozza a Nemjuci, jön még többek közt a FreshFabrik, az örök kedvenc Alvin és a Mókusok, a szlovák punkalapvetés Konflikt, a tavalyi koncert után visszakövetelt olasz Helia, az Anima Sound System, a Vad Fruttik, a Magashegyi Underground, Péterfy Bori & Love Band, a Depresszió, a Bёlga, az EDDA Művek, és idén is a Beatricével nyit a fesztivál. A zenéken túl a pénztárcabarát árak, a félárú vonatjegy, a kényelmes környékbeli szállások, a hűs hegyaljai pincék mind hozzá tartoznak a megzenésített nyaraláshoz, amelyre a bérlet május végéig last minute árakon szerezhető be.

A Hegy’en a megzenésített nyaralás mellett az örök fiatalság titka is várja idén a fesztiválozókat. A nem csak korosztálytól, de zenei preferenciától függetlenül is világkedvenc német Alphaville fedi ezt fel, hiszen a csapat tagjait a közös munka, közönségüket fellépéseik és örök érvényű zenéjük tartja fiatalon és kovácsol belőlük egy nagy, zeneimádó közösséget. A ’82-ben Forever young néven alakult, később nevet váltó, Marian Gold vezette banda slágereit a tavalyi Hegy’ nagyszínpados Guano Apes és a rap gigász Jay Z is feldolgozta már.

De a külföldi fellépők sorának még itt sincs vége: a kaliforniai Set Your Goals is zúz a Hegyalján. A melodikus HC-t, popos punkot játszó csapat a fellépések mellett 2010 óta folyamatosan dolgozott új albumán, a Burning at both ends-en, amiről a megjelenés előtt időről-időre közzétettek egy-egy számot, legutóbb például az I’ll walk it off címűt. A koncerten a közönség nem hiába követeli majd tőlük az új zenéket, a régen várt album végre megjelent. Olaszországból jön a Helia, akik tavaly akkora bulit csináltak a fesztiválon, hogy a közönség visszakövetelte őket.

A Nemjuci nemrég adta ki – az elsőhöz hasonlóan – cím nélküli második lemezét, amire a hegyaljások a Tisza partján ugrálhatnak majd versenyt az energiabomba Németh Jucival. Babaszünet után és szülinapozni tér vissza a Hegy’re Péterfy Bori, és persze a Love Band is vele tart. Bocskor Bíborka a Magashegyi Underground élén varázsolja el a fesztiválozókat, Prieger Fanni beindítja az Anima Sound System bulimotorját, Binder Laura pedig a Dalriada rajongóit vadítja a színpadról. Jön a FreshFabrik, a Vad Fruttik, a Magna Cum Laude, a Fish!, a Depresszió, az Alvin és a Mókusok, a Rómeó Vérzik, a klasszikusok közül az EDDA Művek és a Beatrice, az őrületért Bёlga felel a 13. Borsodi Hegyalja Fesztiválon.

Zenétől a lángosig: teljes ellátás, most last minute áron

A világörökségi környezetben megrendezett fesztivál a bikinis csajok, a napbarnított sportolók, jó pasik lelőhelye – a legemlékezetesebb nyaralás helyszíne. Júliusban ide érkezik az Enter Shikari, a Pendulum, az Everlast, a Skindred, a Stereo MC’s, a Biohazard, a többi hegyaljás világsztár is, kedvenc magyar zenészekkel együtt. A zenék legjobb kísérője a jéghideg Furmint-fröccs, amiből a kínálatot a fesztiválon és a környékbeli borospincék hűsében is érdemes végigkóstolni. A fellépők és az új szerelmek mellett a táj is hívogató: izgalmas túrák várják a fesztnyaralókat, bicajon, kenuval és gyalog is. Ezen a nyaraláson senkinek nem kell visszafognia magát: az étel- és italárakat a szervezők a hegyaljások pénztárcájához igazították, így a friss, omlós lángosok bőven adnak majd energiát a koncerteken való tomboláshoz. A Hegy’re utazás sem terheli le a költségvetést, a MÁV 50%-os kedvezményt biztosít a hegyaljásoknak.

Már csak pár hónap, és lehet csomagolni: Hegy’ bérlet, fürdőruha, fesztiválszett, és irány Tokaj! Addig viszont érdemes gondoskodni arról, hogy a lista első eleme, a bérlet meglegyen: május 31-ig még közel 30, nappali tagozatos diákoknak pedig közel 40% kedvezmény jár rá. Last minute áron a belépők az ismert jegypénztárakban, valamint a mobillal a TIKIT rendszerében vagy online a Hegy’oldalon, azaz a www.hegyaljafesztival.hu-n válthatók. A legfrissebb infók és a tokaji zenés nyaralásra már melegítő Hegy’közösség pedig a Facebook-on, a Hegyalja Fesztivál Fun clubban pezseg.

 

Borsodi Hegyalja Fesztivál – a szerencsés tizenhármas

A Hegy’ az a hely, ahol nem kell választanod a víz és a bor között, mert a legjobb zenék és a legjobb társaság mellé mindkettőt megkapod. A Borsodi Hegyalja Fesztivál az ország egyetlen olyan négynapos bulija, ahol a fesztiválélményeid a világörökség részévé válnak. Július 18-22. között, 13. alkalommal élvezhetik a hegyaljások a Tiszát, a tokaji borokat, a legizgalmasabb külföldi csapatok és magyar zenészek koncertjeit egyszerre. Ha unod már a semmibe tartó világvége jóslatokat, ott a helyed a Lucky 13 Hegy’en, hiszen a 13. garantáltan életed legszerencsésebb Hegyalja Fesztiválja lesz.

A 13. Borsodi Hegyalja Fesztiválon mindenki ott lesz, aki számít: Rakamaz-Tokaj az elmúlt 13 év alatt az egyetemisták, a menő főiskolás arcok legmozgalmasabb nyári találkozóhelyévé vált. De persze a keleti oldal legnagyobb nyári fesztiválján nem csak velük találkozhatsz: a külföldi fellépők mellett idén is itt lesznek a legjobb hazai zenészek, a legviccesebb stand-uposok, sőt ez az a fesztivál, ahol a legtöbb magyar borásszal találkozhatsz. A Borsodi Hegyalja Fesztiválon együtt készítheted a halászlét, vagy együtt sörözhetsz, Furmint-fröccsözhetsz a kedvenc íróddal, énekeseddel. De sőt, a Lucky 13 Hegy’en idén még az is megtörténhet, hogy főzhetsz annak a fellépőnek vagy akár annak a srácnak / lánynak, akit az elmúlt években csak messziről istenítettél.

Több mint 200 fellépő, evezés, színház, strandolás, boros pincék, izgalmas beszélgetések, az ország legjobb arcaival. A megzenésített nyaralás Rakamaz-Tokajban a színpadokon és a színpadok előtt is vár.

THRASH METAL LEGENDA ÚJ ZENÉKKEL A FEZEN-EN: JÖN A TESTAMENT

Friss zenék a FEZEN-en: a thrash metal legnagyobbjai közül augusztusban a Testament látogat el a FEZEN-re. A fémlegenda tavasszal megjelenő, új albumát a fehérvári MÁV-pályán mutatja be az országnak. A tömegeket mozdító 30Y hatalmas pörgést garantál – a zenekar ősszel megjelenő lemezén dolgozik, de a FEZEN közönségével bulizik egyet azért közben. Péterfy Bori természetesen nem hagyja otthon szerelmes csapatát, a helyben futásnak új értelmet ad a PASO, a Firkin ír őrületére pedig szaporáznak majd a lábak a színpad előtt. A nehezebb műfajt a magyarok közül Road és a Depresszió, az elektronikus zenét az angol DJ, Nick Warren képviseli az augusztus eleji, négy naposra bővült székesfehérvári bulin.

Élőben a FEZEN-en hallhatják először a magyar rajongók a legendás Testament májusban megjelenő The Dark Roots of Earth című új lemezének zenéit. Az új album mellett persze a nagy múltú csapat kultikussá vált zenéket is hoz Fehérvárra. A banda, amelyben rengeteg remek zenész közt a Slayer-es Dave Lombardo is megfordult, ’83-ban a San Fransisco Bay Area-ból induló thrash metál bandák közül az elsőként alakult meg Legacy néven, majd nevét ’86-ban Testamentre változtatva elindult a világhírnév felé. Augusztus első hetében pedig megérkezik Székesfehérvárra is.

Az örök nyughatatlan, ezer fokon égő közönségkedvenc 30Y komoly projekten dolgozik: őszre ígérte a Szentimentálé lemez megjelenését, amelyen évek óta gyűlő anyagot önt akusztikusabb formába, fúvósok kíséretével. Az Egypár című számhoz áprilisban már klip várható, ami biztosan segít majd kibírni az augusztus eleji FEZEN-es koncertig hátralévő időt.

A táncot is garantálja a fehérvári feszt: Péterfy Bori és a Love Band, az őrült ír zenét játszó Firkin és a ska-ban Magyarországon megkerülhetetlen P.A.S.O. nem kíméli a közönséget, koncertjeiken az ugrálás és a csápolás nem csak kötelező, de elkerülhetetlen is.

Keményebb ritmusokat vág be a FEZEN területére a domoszlói Road zenekar. A csapat a fesztivál közönségének egyik nagy kedvence, így semmiképp sem hiányozhat a line upból. Szintén a vadabb zenék rajongóihoz szól a Fesztiválon a Depresszió, amely ősszel megjelent, Vízválasztó című korongjának számait is elhozza az évtizedes kedvencek mellett.

A metál, az alterrock és a popos dallamokat is felsorakoztató négy napba egy hajnalig tartó, nagy fordulatszámon pörgő bulival a legjobb belelendülni: ehhez adja majd a ritmust a progresszív elektro és house DJ, az angol Nick Warren.

A FEZEN-ről

A 16. Fehérvári Zenei Napok idén újdonságokkal lepi meg fesztiválozóit: a nulladik nappal kiegészülve már négy napon keresztül és végleges helyén, a MÁV-pályán várja a zenerajongókat. A húzós zenei kínálatban a rock, a metál, a pop és az elektronikus zenei dallamok elkötelezettjei is megtalálják a nekik valót. A legbarátságosabb fesztivál megduplázott kempingmérettel és verhetetlen árakkal várja a diákokat, a nagypapákat, az unokákat és a buliőrülteket.  A részvétel a fehérváriaknak kötelező, a többieknek erősen ajánlott, hiszen a FEZEN különleges, mint Te.

Metálforradalom a FEZEN-en

Történelemóra gitárral és csillagos ötös felhozatallal Székesfehérváron

A „márciusi ifjak” metálforradalomra készülnek a FEZEN-en. A múlt harcait megzenésítve a svéd metálbanda, a Sabaton robbantja ki újra augusztusban Fehérváron. A hamarosan új albummal jelentkező zenekar mellett a hard rock szombathelyi urai is fellépnek a FEZEN-en, hiszen játszik majd a Lord. A rock és a blues miskolci helytartója, az Edda, és a szép lassan a világot meghódító Subscribe is kitörölhetetlen nyomot hagy a fesztivál évkönyvében. Az alternatív rock szcéna is felsorakoztatja legjobbjait: zenél a Heaven Street Seven, a Vad Fruttik, a jól teljesítő fesztiválozóknak pedig jár a Kiscsillag. A szervezők március 18-ig még tartják a legjobb belépőárak védvonalát.

Continue reading

TAVASZI GITÁRCSICSERGÉS: A JÓ IDŐVEL EGYÜTT JÖNNEK AZ ÚJ HEGYALJA FELLÉPŐNEVEK

Előpattantak a jég alól az új nevek: a lucky 13 Borsodi Hegyalja Fesztiválon fellép a Grammy-díjas Everlast, aki, akárcsak a newporti Skindred, tavaly megjelent albumot hoz a magyar rajongóknak. Sötét elektronikával babonázza meg a fesztiválozókat a Black Sun Empire, a hip-hopposabb vonalat az Evil Nine duója hozza, érdes, durva ütemek pedig a Broken Note-tól várhatók. A thrash érát a hegyaljások kérését teljesítve az Exodus képviseli, alternatív ragga metállal pedig a Skindred érkezik.

Mintha a Hegy’ fesztiválterülete jobban zöldellne Rakamazon: a tavasz beköszöntével egész sor fellépő nevét csicsergik már a madarak. Tisztán hallható, amint a House of pain frontembere, a New York-i születésű Eric Schrody, azaz Everlast olyan ikonikus számait fütyülik, mint a What it’s like és a White thrash beautiful. A zenész tavaly ősszel jelentette meg sorban a 6. szólóalbumát, Songs of the Ungrateful Living címen. Az új korong dalai mellett régebbi, felejthetetlen számait is várhatják a hegyaljások „Whitey Fordtól”, aki dolgozott már együtt Madonnával, a Kornnal, a Run DMC-vel, Snoop Doggal és a Cypres Hillel is, Santanaval pedig Grammy-díjat ért közös daluk, a Put your lights on.

Continue reading

Interjú Bocskor Bíborkával

Az Ezer Erdő után újabb nagylemezt készít a Magashegyi Underground. Az Ezer Nap című szimfonikus lemezbemutató koncertet hallhatjuk február 24.-én a MÜPÁ-ban. A koncertről és az új lemezről kérdeztük Bocskor Bíborkát, a zenekar énekesnőjét.

 

Nem újdonság hogy szimfonikusokkal bővül a zenekar, most ugyanazokkal dolgoztok együtt, mint akikkel tavaly novemberben?

Igen, ugyanazzal a három zenekarral. Mint az életben is minden következik valamiből, ennek a szimfonikus koncertnek is megvan, hogy miből ered. Az Ezer Erdő lemezbemutatóját úgy álmodtunk meg, hogy vonósnégyest hívunk és fúvósokat. Sokat dolgoztunk velük és valamelyik fiú bedobta azt, hogy milyen jó lenne, hogy ha egy csomó vonós lenne az egészben és  finom szőnyegként jönnének a hangok. Kiderült, hogy tíz vonós kevés lenne,mert nem jön az a tömör hangzás, mint amire szükségünk lenne, hát akkor jó, legyen egy kamarazenekar, de az sem teljesítené teljesen ezt a feladatot, és akkor jött a szimfonikus zenekar.

Csak szimfonikus zenekarral nem akartuk megoldani, mert modernebb dolgokra próbálunk kattogni, így jött az ütőegyüttes és a kórus. Szerettük volna az Ezer Erdőt elmélyíteni, és kiszínezni a nov 2.-ai koncertre, azóta pedig volt egy csomó ötletünk és van a mai napig is, ezt próbáljuk kibontani.

 

Az új album kifejezetten szimfonikus zenekarra készült?

Nem csak szimfonikus hangzásról van szó, ha meghallgatják az emberek, vagy részt vesznek a koncerten akkor látják, hogy nem a ma trendi szimfonikus hangzás dominál. Egy-egy dal kiválasztja hogy milyen hangszert kíván meg. Vannak olyan dalok, amik például csak egy szál hárfát vagy ukulelét. A Szeplős vállat például úgy oldottuk meg, hogy csak vokális kíséret van benne. Szóval nem úgy kell elképzelni, hogy egy glazúros, kiglancolt hangzás jön létre, ahol egyszerre minden szól és valami nagy cukorhabba fordul az egész, mert nem.

 

Hogyan hallhatjuk majd az új számokat egy átlagos koncerten?

Muszáj megoldanunk, hogy működjenek a dalok egy klubkoncerten is, de szerencsére eddig ez sikerült. Az volt mindig a hangsúlyos nálunk, hogy egyfajta energia, egyfajta dinamizmus átmenjen a közönségnek. Az a fontos hogy ez megtörténjen, és ezt létre tudjuk hozni kézzel-lábbal, fejjel, elmutogatva, bárhogy.

 

Hogyan viszonyultok a helyszínhez?

A Magashegyinek túlnyomórészt rock koncertjei vannak. Azért választottuk a Művészetek Palotáját, – bár a név egy kicsit erős, hogy művészetek és palotája és hogy ott a Magashegyi… – azért választottuk, mert az egész nagyzenekar elfér benne, és nagyon jó az    akusztikai adottsága. Az emberek ülnek, de engem nem zavar, hogyha valaki táncra perdül, vagy valakinek az az érzése támad, hogy ő ki-be vagy föl-le kell lengedezzen erre a zenére.

Akadtak olyanok, akik szívesen megmozdultak volna, de saját bevallásuk szerint visszafogták magukat, sajnos…  az ember egy idő után a szabadságot megtanulja, azt hogy bármit tehet a saját felelősségére, és az is jó lenne, ha olyan varázslat jönne létre,  ami nem azt juttatná eszébe az embereknek, hogy viselkedniük kell.

 

Mikor és hogyan jelenik meg az új lemez?

Sokan azt gondolják hogy annak ami fizikai formában megjelenik biztosabb a létezése, mint egy olyan dolognak ami fel van töltve az internetre. Tervezzük azt hogy megjelenik fizikai formátumban, és mint eddig is, fel fogjuk tölteni. Aki akarja megvásárolja, aki akarja letölti ingyen. Abban majdnem biztos vagyok, hogy 24-éig ez nem lát napvilágot. Talán tavasszal.

 

Ez után terveztek kisebb koncerteket?

Persze! Alig várjuk már a tavaszt, hogy jöjjenek a fesztiválok és jöjjön a végtelen nyári szabadság, ami most egy kicsit elképzelhetetlen számomra, ahogy kinézek az ablakon. Nagyon jó nyaraink vannak.

 

http://mupa.hu/program/magashegyi-underground-2012-02-24_20-00-bbnh

http://www.magashegyi.hu/v2/hu.html#/tour/

http://www.facebook.com/MagashegyiUnderground

Jeez, Kruppa