Gépészkar az élen – interjú Dr. Czigány Tibor dékán úrral

A Gépészmérnöki Kar jelenéről, jövőjéről, a felsőoktatási törvényről és még sok minden másról beszélgettünk karunk újonnan megválasztott dékánjával, Dr. Czigány Tibor tanár úrral, aki magas tisztsége mellett számos polimeres tantárgy oktatója, 2001 óta pedig a Polimertechnika Tanszék vezetője. 

Fotó: Baki Mihály

 

KáTé – Meséljen nekünk magáról! Mi motiválta Önt a pályaválasztásban?

Czigány Tibor – A zuglói Radnóti Miklós Gimnáziumba jártam, és ott emelt szinten tanultam matematikát és fizikát. A tanáraim nagyon jók voltak, úgyhogy ez motivált, hogy egyáltalán műszaki pályára jöjjek. Igazán a gépészmérnökségen és a villamosmérnökségen gondolkodtam, de valahogy jobban érdekeltek a nagyobb dolgok, úgyhogy a gépészmérnöki karra jöttem. A géptervezés érdekelt, ezért géptervező szakirányon végeztem.

KáTé – Miért pályázta meg a dékáni posztot?

Cz.T. – Az előző dékán, Stépán professzor úr nem vállalta tovább a dékánságot, hiszen ő a Magyar Tudományos Akadémián a Műszaki Tudományok Osztályának elnöke, és nem tudta ezt a kettőt együtt tovább csinálni. Volt egy elképzelésem, amit szerettem volna megvalósítani, és ami nem állt messze a régi dékáni vezetésétől., Ezért úgy gondoltam, hogy én szívesen folytatnám azt, amit Stépán professzor Úr elkezdett – nagyjából ugyanabban a stílusban, ugyanazokkal a célokkal.

KáTé – Min szeretne változtatni vagy javítani a hivatali ideje alatt?

Cz.T. – Nehéz javítani, mert annyira jó állapotban van a Gépész Kar. Ezt mindenki mondja. Itt vannak a legjobb hallgatók, itt állnak a munkaadók az ajtóban és dörömbölnek, hogy „Még több hallgatót! Még több hallgatót!”. Tényleg mi vagyunk a „bezzeg” kar itt az egyetemen, és országosan is. Ha megnézzük a felvételi statisztikákat, nem kicsit, nem nagyon, hanem magasan a legjobb hallgatók kerülnek ide (a Felvi szerint csaknem négyszeres túljelentkezés volt idén – a szerk.). A legújabb eredmény, hogy múlt héten megírták az új első éves hallgatók a matek zh-t. A gépészkar lett messze a legjobb, megelőzve a Természettudományi, valamint a Villamosmérnöki és Informatikai karos hallgatókat is. Egyszerűen nagyon jók a hallgatóink, és nagyon nagy szükség is van a gépészmérnökökre és a Gépészmérnöki Karon végzett hallgatókra. A cégek tisztában vannak azzal, ha gépészmérnököt keresnek, akkor BME, és ha nem kapnak BME-st, ami sajnos előfordul, mert egyszerűen nincs elég, akkor gondolkoznak másban. Nagyon jó a tanszékvezetői csapat is, tehát nagyon nehéz javítani. Amikor én átvettem ezt az egészet, ugyanezt mondtam a Kari Tanácson, hogy nehéz helyzetben van az új kari vezetés, mert mikor jön egy új vezetés, mindig vannak megoldandó problémák. De hát most nem nagyon van ilyen. Már az is eredmény lesz, ha sikerül megtartani ezeket az értékeket, amik most vannak, hogy mindenben elsők és mindenben a legjobbak vagyunk. Ha az összes felsőoktatási intézmény műszaki karait nézzük, a legnagyobb presztízzsel mi rendelkezünk. Ami új célként fogalmazódott meg az új kari vezetésben, hogy megpróbáljunk jobban kilépni a nemzetközi színtérre. Most már nem az a cél, hogy a magyarországi versenytársaknál jobbak legyünk, hanem hogy minél inkább a nemzetközi versenyben is jók legyünk, felzárkózzunk, és végső soron ott is a legjobbak közé kerüljünk.

KáTé – A hallgatók egyetemhez való hozzáállásával ezek szerint meg van elégedve.

Cz.T. – Igen. Épp beszéltük a tanszékvezetőkkel, hogy egy nagyon nagy emelkedés látható. Ez megmutatkozik abban is, hogy csúnya szóval mondva a kibukottak aránya egyre kevesebb, az elmúlt 5 évben a felére csökkent. Tehát egyre jobbak a hallgatók, és ha a felvételi pontszámokat nézzük, ugye tizenkét helyen van az országban gépészmérnökképzés, és szinte mindenhol 240 pont volt a határ, amit mi nagyon fájlalunk, mert ez rontani fogja 5-10 év múlva a szakmának a presztízsét. Mi ehhez képest 391 ponttal vettünk fel hallgatókat, a mechatronika szakra 451-el, energetika szakra 424-el. Ezeken a szakokon a felvettek átlagpontszáma pedig rendre 423, 467 és 448 volt.

Sokszor elhangzik és jó, ha ezt tudják, hogy vannak magukat „elit” szaknak nevező nem műszaki képzések, ahol a felvételi pontszám 470 körüli. Igen ám, de hány hallgatót vettek fel oda? Tízet, tizenötöt, húszat? Nálunk a Gépészmérnöki Karon a felvett első tizenöt ennél sokkal jobb, körülbelül 480 pontja van, nem is beszélve a mechatronikusokról, vagy az energetikusokról. Akkor most hol van az elit képzés? Igenis itt van. Persze nálunk egy picit nagyobb a tömeg, több embert kell fölvennünk, mert mint a szivacs, úgy szívja be a magyar gazdaság a gépészmérnököket. Arra kéne odafigyelni, hogy ne engedjünk be gyenge képességű, nem ide való hallgatókat. Sajnos más intézményeknél ez elég gyakran előfordul. Ezért nézik a munkáltatók azt, hogy BME Gépészmérnöki Karos, és ha igen, akkor a többit már szinte be sem hívják interjúra.

Fotó: Baki Mihály

KáTé – A tanszékek között is van ilyen rangsorolás, mint a karok között? Őket is ilyen könnyű összemérni?

Cz.T. – Nézze, a kar az egy egység. A tanszékek között nincsen ilyen típusú verseny, hiszen minden tanszéknek megvan a saját maga szerepe. Nagyon fontos, hogy jó alapképzés nélkül nincsen jó mérnök. Ha nem lenne jó az áramlástan, a tervezés, a hőtan, a mechanika stb., akkor a szaktanszékek (vannak ugye alaptárgyi-, és szaktanszékek) nem tudnának mire építeni. Tehát ezt közösen kell csinálni. Amelyik tanszék nagyobb, az több hallgatóval foglalkozik. Ők azok, akik megcsinálják a „hóhér” munkát. A szaktanszékekre már nem kerülnek olyan hallgatók, akik gyengébbek, vagy nincs meg bennük az elhivatottság. Például a mi tanszékünk, a Polimertechnika Tanszék először a negyedik félévben találkozik a hallgatóval, és akkor bizony a nagyobbik részük, akik nem idevalók, már nem járnak ide. Ezért nehezebb egy alaptárgyi tanszéknek. Több a hallgató, és van, aki jön 4-szer, 5-ször, 10-szer, 20-szor, persze most már az új törvény csak 6-ot enged meg. Ilyen szempontból az alaptárgyi tanszékeknek nehezebb, mint azoknak, akikhez csak később jönnek, mert ők már csak a jobb hallgatókkal találkoznak.

KáTé – Mi a véleménye a felsőoktatási rendszerben történt változásokról?

Cz.T. – Hogy diplomatikusan válaszoljak, lehetne jobb is. A probléma ott van, hogy voltak elhatározások a szakpolitika részéről, amik nagyon jó ötletek voltak. Ezek eléggé támogathatónak tűntek. És akkor jöttek az általában hozzá nem értő pártpolitikusok, akik beleszóltak, és akik hozzák a törvényeket. Nagyon felhígult ez az egész. Igen is azt látni kell, hogy Magyarországnak nincs szüksége ennyi felsőoktatási intézményre. Statisztikák mutatják, hogy a lakossághoz képest szinte itt van Európában a legtöbb felsőoktatási intézmény. Célja volt a szakkormányzatnak, hogy ezt drasztikusan lecsökkentse, és amik maradnak, oda pénzt, paripát, fegyvert adjanak. Ehhez képest a pártpolitika beleszólt és ma már Magyarországon szinte minden nagyközségben van egy főiskola vagy egyetem. Ez ugye lobbi kérdése, és nem tudott a szakpolitika ellent állni ennek, mert „magasabb szempontok” érvényesültek. Ugyanakkor meg kell érteni a polgármestereket is, akik azt látják, hogy elöregszik a városuk, nincsenek fiatalok, viszont egy főiskola, egy egyetem, vagy akár csak egy kar fel tudja pezsdíteni az életet. Tehát ilyen oldalról is meg lehet érteni őket, csak hát sajnos elég gyenge hallgatók vannak ott. Nem csak hallgatók, hanem tanárok is. Próbálnak akkreditáltatni olyan képzéseket, hogy összeáll két matek meg két fizika tanár – ezt most persze túlozva mondom – és gépészmérnök, vagy mechatronikus BSc-t akarnak indítani.

KáTé – A Hallgatói Szerződésről mit gondol, mennyire szolgálja az ország érdekeit?

Cz.T. – Ebben nem csak, mint dékán vagyok benne, hanem mit apa is. Négy gyermekem van, ebből kettő egyetemista. A legidősebb már záróvizsgázott BSc-n, és most kezdte szeptemberben az MSc-t. A következő gyermekem most érettségizett, felvételizett és kezdte a BSc-t. Tehát tisztában vagyok ezekkel a másik oldalról is, mint szülő. Azzal a részével egyetértek, hogy kell, hogy legyenek prioritások, és az a műszaki terület kell, hogy legyen. Hiszen egész Európában, és az egész világon is mérnökhiány van. Ugyanakkor Magyarországon ez még hatványozottabb. Ha megnézzük a statisztikákat, az európai átlaghoz képest körülbelül fele annyi mérnököt képzünk, viszont dupla annyi menedzsert, bankárt meg ilyeneket. Ilyen szempontból jó nekünk, mert láthatjuk, hogy a gazdaságunk ki fog lábalni a válságból, mert sok jó szakembert képzünk – ez mondjuk egy kicsit gunyoros megjegyzés volt.

Én értem a mögöttes gondolatot, és el tudom fogadni, de ahogy ez megvalósult… Úgyis mindenki tudja, hogy ebből nem lesz semmi. Mindenki aláírja, itt kormányok jönnek, mennek. Biztos, hogy néhány év múlva ez már el lesz törölve. Egyáltalán mekkora hivatal kell ehhez, mekkora rendszer? Egy városnyi apparátus, hogy utána elkezdjék nyilvántartani, hogy ki, hol van éppen és akkor mennyi időt és hol töltött. Én azt mondtam a legnagyobbik gyermekemnek, hogy írja alá. Hisz nem is akar elmenni. Persze mindenkiben benne van, hogy kipróbálja magát külföldön a tanulmányai alatt, pl. Erasmusszal, ami nagyon fontos lenne, és nagyon támogatandó. De fontos az, hogy visszajöjjön. Ebben támogatom a kormányzatot, de ezt szabályokkal nem lehet. Ha nincs munkahely, nincsen lehetőség a fiataloknak, nincs perspektíva, akkor ezt nem lehet. Ugyanakkor én, mint szülő, úgy gondolom, hogy van perspektíva és van jövője minden szakmának Magyarországon. Itt kell boldogulni, de úgy, hogy érdemes tapasztalatot gyűjteni külföldön és haza kell hozni a tudást. Inkább arra kellene ösztönözni a fiatalokat, hogy menjenek ki egy-két évre és utána itt kamatoztassák a megszerzett tudást. A gondolat jó, a megoldás nem. Mint ahogy az egész felsőoktatási törvényben, sok minden le van írva, csak hiányzik a végrehajtási rendelet és senki nem tudja, hogy mit hogyan kell értelmezni.

KáTé – Az új törvényhez kapcsolódik, hogy egy tárgyból csak hatszor lehet ezután vizsgázni. Nem gondolja, hogy meg fog nőni a bukások száma ezután?

Cz.T. – Én úgy gondolom, hogy a hat az elegendő, és nem kell ennél több. Csináltak egyszer egy statisztikát, pontosan a számokra nem emlékszem, de megnézték, hogy hány hallgatónak kell – talán éppen hatnál – többször vizsgáznia. Ha jól emlékszem ez csak néhány százalék. Ugyanakkor kibukik karonként 20-40, van, ahol 50%. Tehát nem ez a kibukásnak az oka. Úgy gondolom, hogy aki hatodszor sem tud valamiből levizsgázni, az megfontolandó, hogy ide való-e vagy sem. Én egyet értek ezzel és nem tartom egyáltalán szigorúnak. Ez a jó hallgatóknak az érdekeit szolgálja, mert az, ami régen volt itt a Műegyetemen, hogy végtelen számú próbálkozás volt megengedett, az nem volt normális.

KáTé – Más egyetemeken már korábban is büntették a mintatanterven túli kreditfelvételt. Mit gondol, miért foglalták ezt most törvénybe?

Cz.T. – Úgy gondolom, hogy itt megint csak a pénzügyi dolgok vannak a háttérben. Nagyon erős nyomás van a gazdaságpolitika részéről a felsőoktatáson, hogy csökkentsék a költségeket, és kevesebb támogatást is kapnak. Kérdés az, hogy a kormányunk tényleg annyira ostoba-e, hogy egy fűnyíró elv szerint mindenkitől elvesz pénzt, vagy azért rájön arra, hogy van ahová államilag finanszírozott helyeket tett és van ahova csak költségtérítésest. Mert ahová csak költségtérítésest, annak az egyetemnek a bevételei rendesen nőnek, tehát ha visszavesznek a költségvetési támogatásból, olyan mintha nem történt volna semmi. De ha a Műegyetemen megteszik ezt, hogy elvesznek a költségvetési támogatásból, miközben szinte csak államilag finanszírozott hallgató van, akkor ennek beláthatatlan következményei lesznek. Egyszerűen nincs az egyetemnek olyan tartaléka, amiből tudna gazdálkodni. Idén elvették a szakképzési hozzájárulás lehetőségét, ebből fejlesztettük a laborokat, gépeket vettünk, felújítottunk Ez milliárdos nagyságrendű infrastruktúra fejlesztési lehetőség volt. És elvették az innovációs járulékot is, amivel a cégek a kutatási pénzeket ideadhatták az egyetemnek. Ez is milliárdos nagyságrendű. Tehát ezt egyszerűen kivonta az állam, és akkor ez most a költségvetésben elfolyik valamerre. Nem is beszélve a Műegyetem központi régiós helyzetéről, ami miatt szinte megszűntek a pályázati lehetőségek. Ugyanakkor persze látni kell, hogy nehéz helyzetben van az ország és Európa. Ezt tudomásul kell venni mindenkinek, csak nem szabad a jövőt felélni. Megértjük Magyarország és Európa nehéz gazdasági helyzetét és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy kivegyük a részünk a válságból való mihamarabbi kilábalásra, ami csak egyet jelenthet: minőségi mérnökképzés. A mérnök munkahelyet teremt – ezt a minisztériumnak meg kell értenie, csak így lesznek új munkahelyek. A német autógyárak nem az alacsony szakképzettségűek miatt jöttek ide, hanem a magyar mérnökök, elsősorban a BME-n végzettek miatt. Ha Magyarország nem támogatja a saját műszaki képzését, akkor az ország gazdasági kibontakozása és munkahely-teremtési tervei már középtávon is kudarcba fulladnak. Fel kell tudnia vállalnia a kormányzatnak a gyenge képzési helyek költségvetési támogatásának megszüntetését és nem fűnyíró elv alapján a nemzetközi szintű képzési helyek tönkretételét.

Fotó: Baki Mihály

KáTé – Mit gondol, milyen a mérnöki hozzáállás Magyarországon és mi az, ami egy mérnököt jó mérnökké tesz?

Cz.T. – Én azt látom, hogy a mérnökség presztízse emelkedik, és ebből kiemelkedik a gépészmérnökség. Ezt mutatja az is, hogy a mostani felvételinél legtöbben gépészmérnöknek jelentkeztek, és a második helyre szorult a menedzsment és a hasonlók. Ilyen nem volt még soha, hogy a gépészmérnökség a legnépszerűbb. Persze ez lehet azért is, mert ha az ember felnyit egy bármilyen újságot, amiben van álláshirdetés, akkor azok azzal kezdődik, hogy milyen gépészmérnököt keresnek. Úgy gondolom, hogy a szakma megbecsülése egyre jobb, és ez a fizetésekben is látszik. Az ember próbál infót gyűjteni végzett hallgatóktól, cégektől, hogy milyen kezdő fizetéssel tudnak indulni. Vannak olyan cégek, akik sokat ígérnek, csak hogy odamenjen egy BME Gépész Karos, és persze inkább az MSc végzettségűeket várják, mint a BSc-seket. Persze ez inkább Budapesttől messzebb érvényesül. Minél messzebb, annál inkább ígérnek minden félét a lakhatástól kezdve a cég autóig, csak legyen már egy értelmes mérnökük. Az elvárás az itt végzett mérnökökkel szemben nagyon összetett. Úgy gondolom, hogy szakmailag nincsen probléma ezzel, tehát meg vannak elégedve a munkáltatók. Amin lehetne javítani, és ez fontos a hallgatóknak is, hogy élő nyelvtudásuk legyen. Egyre többször az állásinterjú már idegen nyelven folyik. Fontos elvárás az is, hogy hallgatóink legyenek képesek csapatban dolgozni, ezért vannak olyan önálló feladatok az órarendben, hogy 2-3 fős csapatokban kell együtt dolgozni. És hát bizony sokszor ez nem könnyű, mert előfordul, hogy  van egy renitens a csapatban, aki kilóg, lusta, nem hajlandó dolgozni. De ezt le kell tudni kezelni, mert a munkahelyen is van kiálhatatlan főnök és van olyan munkatárs, aki lusta és nem dolgozik. És szakmailag jónak kell lenni, de a BME Gépész Karos diplomával nem szokott gond lenni. Szakmailag mindig elismerik, hogy az rendben van.

KáTé – A magyar hallgatók mennyire versenyképesek külföldön?

Cz.T. – 100%-osan. Ebben az esetben nincs olyan, mint más diplomáknál, hogy el kell fogadtatni, vagy különbözeti vizsgákat kell tenni. Én magam is dolgoztam külföldön, két évet Németországban, és egy percig nem kérdőjelezték meg a BME Gépészmérnöki Kar által adott diplomámat. Tehát a BME diploma egy az egyben jó bárhova, persze elsősorban az MSc diploma. A BME mindenhol jól hangzik, jól cseng a neve, hiszen nem egy 10 éves egyetemről van szó, csak a gépészmérnöki képzés 141 éves. Itt a hagyomány azért sokat jelent.

KáTé – Akkor a tengeren túlra is elér az egyetem híre?

Cz.T. – Igen, mindenféleképpen. Sok hallgatónk van, aki ott próbál szerencsét, és olyan visszajelzések jönnek, hogy megállják a helyüket. Sőt, az Egyesül Államokban még inkább, mert nagyon erős a műszaki és természettudományos képzés Magyarországon, akár már középiskolában is sokkal erősebb, mint Amerikában, ezért tárt karokkal várják a mérnököket.

KáTé – Mit örökölt az előző dékáni vezetéstől?

Cz.T. – Egy teljesen új stílust, ami újfent a „bezzeg” kategóriába emelte a Gépészkart. Ez az új stílus a nyitottság, a problémák és feladatok kibeszélése. Mindig hétfőn vannak a vezetői értekezletek: a rektor, rektor-helyettesek, dékánok, a főigazgató, a HÖK elnök és a főtitkár van jelen – itt kerülnek átbeszélésre az aktuális feladatok. Az előző dékán, Stépán Gábor professzor úr egy olyan rendszert vezetett be, hogy ezt követően kedden reggel 8-tól 10-ig van a Dékáni Tanács, ahol a dékán, a három dékán-helyettes, a hivatalvezető és a GHK elnök van jelen, és itt a vezetői értekezleten megbeszélt feladatok kerülnek átbeszélésre és kiosztásra. Utána szerdán 2-től 4-ig tanszékvezetői értekezlet van. Ez az az időbeosztás, ami más karokon nincs így meg; ennek köszönhetően tudjuk a problémákat gyorsan feltárni és azonnal reagálni rájuk.

A másik örökség a szakmaiság, az, hogy a problémákat nem mellébeszéléssel, hanem cselekedetekkel oldjuk meg. Ha a hallgató problémával érkezik hozzánk, akkor rögtön segítünk, vagy ha nem tudunk, utánanézünk, utánakérdezünk a dolognak. További pozitív örökség, hogy minden kari értekezleten ott a projektor, és az adott témához vizuális anyagokat is láthatunk – ez a hétfői Vezetői Értekezleten például sokszor hiányzik. A kivetített anyagot pedig az értekezlet után mindenki file-ban megkapja.

Szeptemberben pedig elindítottuk a Gépészkari Hírlevelet. Ez elsősorban annak a 300 dolgozónak szól, aki itt dolgozik, de elküldtük a GHK képviselőknek is. Ezzel a kari történéseket szeretnének közelebb hozni a munkatársakhoz, hogy mindenki mindenről informálva legyen és jobban összetartson a kar.

KáTé – Hogyan oszlik meg az idő a dékáni, a tanszékvezetői és az oktatói munka között?

Cz.T. – Ez látja, nehéz, egyelőre még nem tudtam igazán jól beosztani az időmet. Próbálok bizonyos rendszer szerint élni, és minden nap egy kis időt a Dékáni Hivatalban tölteni. Minden héten szerdán 8-tól 11-ig van a dékáni fogadóidő,  ezt én vezettem be, hogy mindenki tudja, hogy legyen egy fix pont, amikor engem itt meg lehet találni.

A tanszékvezetés mellett nehéz dékánnak lenni, meg is fontolandó, hogy lehet-e jól ezt együtt csinálni, vagy sem. Ez még a jövő feladata, hogy eldöntsem, hogy érdemes-eátadni a tanszéket másnak, aki nagyobb erőbedobással tudja csinálni.

Az oktatás viszont prioritást élvez, abból egy percet nem engedek; akár a tanszékvezetés vagy a dékánság kárára is. Fontos, hogy az ember megtartsa az órákat, és találkozzon a hallgatókkal.

KáTé – Nemrég megjelentek a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei itt az egyetemen egy vegyészhallgató játékfegyvere miatt. A vegyészkari dékán úgy nyilatkozott, hogy súlyos büntetést elé néz a diák. Ön mit tett volna, ha mindez a Gépészkaron történik meg?

Cz.T. – Közelit kérdezett, hiszen a Dékáni Hivatal ablakai pont a CH épület előadójára néznek. Azon a napon pont egy tárgyalást tartottunk itt a szobámban, amikor a TEK mesterlövészei megjelentek az egyik irodában, lőállást vettek fel, és várták a parancsot. Szerencsére csak pár percig tartott az egész, és nem történt semmi, ugyanakkor úgy gondolom, hogy vannak olyan dolgok, amelyekkel nem szabad viccelni: ilyenek a fegyver, a bomba vagy a kábítószer. A vegyészkaros kollega nyilván bele sem gondolt, hogy egy játékpisztoly ilyen riadalmat okozhat, de bizonyos szabályokat be kell tartani. Nem lehet egy fegyvernek tűnő valamit előrántani nyilvános helyeken, mert lehet valaki, akit ezzel megijesztek vagy félelmet keltek benne. Nem tudom biztosan, hogy mi lett volna a végkimenetele a dolognak, ha mindez a mi karunkon történik, ahhoz sokkal részletesebben kéne ismerni az eset hátterét, de az biztos, hogy olyan szempontból példát kell statuálni, hogy a hallgatók rádöbbenjenek: tetteik miatt felelősségre vonhatók, és vannak tabutémák, amikkel soha, sehol nem szabad viccelni. Ugyanakkor a hallgatót nem szabadna a tanulmányai kárára megbüntetni, tehát félévekre felfüggeszteni vagy akár eltanácsolni. Vannak más módszerek, amivel fel lehet hívni a figyelmét a tettének súlyosságára.

KáTé – Mi az állásfoglalása a kari rendezvényekkel kapcsolatban? Kíván ezeken változtatni?

Cz.T. – Úgy gondolom, hogy ezek azok az események, amik társaságot kovácsolnak a gépészkar hallgatóiból. Ma már hosszú évek óta nincsenek tankörök, ezért a hallgatók nem ismerik annyira egymást, és ezek azok a rendezvények, amik össze tudják őket hozni. Én ezeket nagyon fontosnak tartom és örülök annak, hogy ennyi esemény van. Arra kell odafigyelni, hogy ezek elsősorban a szakmaiságot szolgálják, és másodsorban a bulit. Fontos az is, hogy ezek a bulik ne fajuljanak el, az alkoholfogyasztás, vagy az emberi méltóságba való beletiprás terén. Ebben nagy felelősségre van a HK-nak és a Senior csapatnak, hogy ezeket kézben tartsák.

KáTé – Mi a véleménye az öntevékeny körökről? Mennyire tudják támogatni őket?

Cz.T. – Meg kell, hogy mondjam, amíg nem lettem dékán, addig annyira nem láttam bele ebbe, meg valahogy nem is jutottak el hozzám a hírek. Amikor megválasztottak dékánnak, akkor meghívott a Hegesztő Szakosztály egy programjukra, és egyszerűen lenyűgöztek. Fantasztikus volt, hogy mennyire szakmaiak voltak, mennyire jó volt az egész, és a hallgatók mennyire jól érezték magukat. Úgyhogy én akkor rájöttem arra, hogy ezt nagyon kell támogatni, sőt, ez a legfontosabb, hogy a hallgatók a szabadidejükben önkéntesen olyan dolgot csináljanak és válasszanak, ami őket érdekli, és ebből növik ki magukat a szakkollégiumok. Ezek nagyon fontosak, sőt, a hallgatókat ilyen irányba kéne terelni, hogy minden elkötelezett hallgató válassza ki a neki megfelelő kört, vagy ha nincs, akkor alapítson egy ilyet; mert ugye a gépészmérnök arról híres, hogyha kell, mindent megcsinál és mindenhez ért. Például itt van az energetika szakkollégium is, fantasztikus az is, amit ők csinálnak, az a rengeteg program. És most elkezdett a szűk területemen is egy csapat dolgozni, a polimeresekkel, de hát ők még nem hasonlíthatók ehhez, mert csak most kezdték el, de a lelkesedés megvan, és ez a lényeg.

KáTé – Hogyan zajlik egy dékáni beiktatás? Van olyan, mint az amerikai elnököknél, hogy valami könyv, amit örökölnek egymástól a dékánok, amiben vannak hadi titkok, vagy dékáni tapasztalatok?

Cz.T. – Nem, ez sokkal prózaibb. Két átadás-átvételt tartottunk, mindkettő a dékáni szobában zajlott. Az egyiknél itt volt a Stépán dékán úr, az ő 3 dékán-helyettese, az én 3 dékán-helyettesem és a hivatalvezető. Ez a 9 fő leült és megbeszélte az aktuális ügyeket, de hangsúlyozni szeretném, hogy itt nem arról volt szó, hogy jött valaki, megállt a másik előtt, megkapta a stafétát és elindult. Itt az egész kar együtt „szalad”, és eközben a stafétát átvenni olyan, mintha nem történt volna semmilyen változás. Tehát volt egy ilyen hivatalos rész, és volt egy nem hivatalos, ahol Stépán professzor úrral kettesben beültünk a dékáni szobába, és elbeszélgettünk, hogy mit tanácsol. Talán ez volt az a része az átadás-átvételnek, ami sok útravalót adott az új dékánnak, és nem a „hivatalos” része. A rektor úrtól kaptam egy levelet; egy megbízást, és gratulált a kinevezésemhez a vezetői értekezleten. Tehát nem volt amerikai stílusú rendezvény, és amerikai stílusú dékáni-könyv sincsen. Egyébként én tervezem azt, hogy összehozom a kar régi dékánjait – szerintem nincs más olyan kar az országban, ahol hét, még aktívan dolgozó, előző dékán van – hogy megbeszéljük a tapasztalatokat. Nagyon sok élettapasztalattal rendelkeznek, ami segítheti az új vezetést, hogy még jobban csinálja a dolgokat.

KáTé – Vannak szakirányok, ahol már angolul folyik a képzés, de a tanároknak nem az angol az anyanyelvük, sőt van, aki elég későn tanult meg angolul. Ön szerint ez mennyire hasznos, hogy magyar anyanyelvű tanárok tanítanak magyar anyanyelvű hallgatókat angol nyelven?

Cz.T. – Én úgy gondolom, hogy az oktatóink nagy része, akik ebben a képzésben részt vesznek, jól beszélik a nyelvet, persze biztos van ott is, aki picit gyengébben. Nagyon szeretnénk félévekre-évekre idehívni külföldi oktatókat, de nem könnyű, hiszen anyagi vonzata is van ennek. Nehéz egy aktív tanárt elhívni egy másik egyetemről, még ha csak fél-egy évre is, de én mindenképpen nagyon hasznosnak tartom ezt a dolgot, a hallgató és az oktató szempontjából egyaránt. Ezek az oktatók, akik angol nyelven tanítanak, még jobban felkészülnek az óráikra, így a diákok csak profitálnak belőle.

Fotó: Baki Mihály

KáTé – Szóval nem megy a szakmai tanulmányok rovására?

Cz.T. – Nem, egyáltalán nem. Például MSc-n van a modelling szak, ahol csak angolul megy az oktatás, akik ott végeznek hallgatók, azok mind nagyon jók szakmailag is.

KáTé – Van-e még valami, amit szeretne a diákokkal megosztani, üzenni nekik?

Cz.T. – Ami most aktuális dolog, az az MSc képzésünknek a felülvizsgálata. Kiküldtünk több mint 600 kérdőívet a már végzett hallgatóknak, és azoknak, akik most MSc hallgatók és legalább 2 félévet elvégeztek, és szeretnénk ez alapján javítani az MSc-n, mint ahogy a BSc-n ez már megtörtént. A kérdés, hogy hogyan strukturáljuk át az MSc képzésünket, hogy még jobb legyen, hogy a hallgatók és a munkáltatók is még jobban meg legyenek elégedve. Vannak olyan tervek is, hogy kelljen legalább egy tárgyat idegen nyelven tanulni a hallgatóknak és abból vizsgáznia, mert az élő idegen nyelvtudásnak a hiánya gondot okozhat a munkaerőpiacon. Tehát ezt szeretnénk bevezetni és reméljük, hogy ebben a hallgatóság támogatását is megkapjuk.

Végezetül azt üzenem a diákoknak, hogy legyenek kitartóak a tanulásban, legyenek nyitottak és fogékonyak az újra, továbbá legyenek céljaik és legyen hitük a jövőben.

 

Minden vélemény számít!