Mozigépész: 007 – SKYFALL (kritika)

Amióta Brosnant nyugdíjazták az MI6 veteránjai közé Connery és Moore mellé a hollywoodi nagyokosok a Bond széria megújítására törekedtek. 2006-ban jött a Casino Royal egy balta arcú, szőke főszereplővel, aki előbb ütött, aztán kérdezett. Ezt a filmet elkönyveltük egyfajta „James Bond Begins”-nek, s már nem is panaszkodhattunk rá annyira. Rá két évre jött a folytatás, ami mindent alulmúlt. A szétvágott A Quantum Csendjéról nem tudok sokat mesélni, mert semmi sem maradt meg belőle, annyira érdektelenre, értékelhetetlenre sikerült.

Ezek után, már tényleg kíváncsian vártam, hogy hová süllyedhet még a 007-es kalandjai, vagy esetleg sikerül ténylegesen megújítani az angol titkos ügynök kultuszát.

Közel két és fél óra után, elégedetten kisétálva a moziból jelentem: SIKERÜLT!

Daniel Craig alakításán most érződik igazán, hogy nem volt akkora melléfogás felfogadni Őfelsége szolgálatába. A filmben finom egyensúlyban van a golyózápor a kémkedés finomságaival és az egész könnyen befogadhatóan tálalva. Utóbbi a rendezőnek, Sam Mendesnek köszönhető.

Mendes 1999 tört be az iparba az átütő sikerű Amerikai szépséggel. Kapásban felkapott direktor lett L.A.-ben, de nem ült a babérjain, hanem megpróbálta bizonyítani tehetségét (A kárhozat útja, Bőrnyakúak). A Skyfallban sem tett másképp. Nagyszerű jeleneteket köszönhetünk neki, így mindenképp a vendégünk egy vodka-martinira!

A színészekről sem szabad megfeledkeznünk, legfőképp Javier Bardemről nem. Az általa megformált Silva az egyik legérdekesebb főgonosz a Bond történelemben, aki különcségével egyszerre megmosolyogtat és elrettent. Ráadásul, személyes bosszúhadjáratával valahogy könnyebben tudtam azonosulni, mint az általános Világuralomra való törekvésekkel.

Érdekesség a filmmel kapcsolatban, hogy az Ötvenes évforduló kapcsán számos utalás van a franchise korábbi részeiről, és a nagyon hiányolt Bond elemek is kezdenek feléledni.

A Skyfall egy agyas Bond film lett, szépen komponált akciójelenetekkel, jól megformált karakterekkel és egy épkézláb, jól átgondolt történettel. A sztori nem csak egy izgalmas küldetés a 007-esnek, hanem egy elgondolkodtató tanmese a kiöregedésről, elmúlásról illetve az újrakezdésről és a feltámadásról. S bár erőteljes nyoma van ennek a cselekményben, érezni lehet, hogy inkább szól ez az üzenet a franchiseról. Meddig élhet a vásznon ilyen formában Ian Fleming főhőse? Miként támadhat fel az 50 éve megalkotott kultusz a XXI. században? A film mindenre választ ad! Vagy legalábbis belekezd.

 

Minden vélemény számít!