Zabagép – Sugar!

Egyszer talán mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy milyen lenne a meséből ismert mézeskalács-házikó a való életben. Karácsonykor viszont a szokásosnál is jobban felmegy az édességek iránti kereslet – hölgy társaink egyenesen kóros tüneteket mutatnak –, úgyhogy kipróbáltam a mézeskalács ház nagyvárosi megfelelőjét, a Sugar!-t.

sugarshop_logo

Jó kérdés, hogy miután a cukrászda nyitása hazánkban az egyik legbiztosabb módja a sikeres vállalkozásnak, mit lehet még belevinni, hogy ne az a tipikus krémesező-fagyizó-kávézó váljék belőle, amit már amúgy is szeret mindenki. Terméktervező kollegák persze visszakézből dobják a választ: különleges dizájn kell ide, belsőépítészetileg és gasztronómiailag egyaránt. A Sugar! ebbe az irányba ment el, és amint látni fogjuk, a nagy lendülettel át is esett a ló túloldalára.

Már a megtalálhatósággal gondok akadtak, ugyanis a belvárosi üzlet egy szűk kis zsákutcában található, ahol mit sem ér, hogy három méterre egymástól vannak elhelyezve a szép színes betűk a homlokzaton. Ennek eredményeként néhány házszámnyira a helytől erősen elbizonytalanodtam, hiszen anyukájukat rángató, elborult tekintetű kisgyerekekre és visítozó tinédzserlányokra számítottam, de csak egy-két ember szállingózott a szürke őszi időben kifejezéstelen arccal.

Betérve három rész különül ez az üzletben, úgyhogy sorra megyek végig rajta: először is van egy pultos cukrászda rész rögtön a bejárat előtt, ami a menzák stílusát tükrözi, csak itt paradicsomleves meg tükörtojásos spenótfőzelék helyett változatos, látványos desszertek sorakoztak az üvegek mögött. Egyébként később felvilágosítottak, hogy bár itt teljesen korrektül összeválogathatná magának az ember az édességeket és egy tálcára téve leülhetne megenni őket (mint egy rendes cukrászdában), az önkiszolgáló rész csak elvitelre üzemel. Aki helyben akar fogyasztani, az menjen az emeletre és ott majd kiszolgálják. Tekintve, hogy tíz percig mérlegeltük a választást (nagy a választék), majd mehettünk föl várni a pincérre, ez elég lelombozó volt.

7

A második rész a Sugar Shop a bejárattól balra, amit igazán nehéz szavakkal leírni. El tudjátok képzelni milyen, amikor Marilyn Monroe-nak gyermeke születik Gombóc Artúrtól? Én nem, viszont egy ilyesmi teremtménynek a delíriumos lázálmát hivatott ábrázolni az egész hely berendezése és azok az ajándéktárgyak, amiket ott meg lehet venni rengeteg pénzért. Cukormázas, retro-50-es évek stílusban lehet kapni mindenféle bóvlit, amit egy ajándékboltban csak el tudunk képzelni, például hamburger- vagy szájtelefont. Az egyetlen dolog, ami miatt tátva maradt a szám – és nem negatív értelemben –, az a különböző színű cukorkák palettája. Az egész színskálát a hófehértől az ébenfeketéig lefedi a készlet, és minden árnyalatnak egy hatalmas plexitartálya van, amiből egy szintén plexi nyelv lóg ki alul, és ott lehet venni belőle kilóra. Meg kell még említeni a hasonló nagyságú tartályokban tárolt m&m’s drazsékat is, mert abból bizony még én is vettem volna, ha nem kerülne majdnem annyiba, mintha a mozi büféjében venném. Tehát a Sugar Shop konklúziója: még ha nem is fintorognék a lollypoptól, akkor is drága és ízléstelen, de turisztikai szempontból érdemes megnézni.

Akkor rákanyarodok végre a beülős desszert-bárra, vagy mire, mert cukrászdának túl éttermes, étteremnek túl cukrászdás. A berendezésre ugyanaz érvényes, mint az ajándékboltra, azzal a plusszal, hogy az ember itt kénytelen sokáig egy helyben maradni, sőt, még enni is. Az asztalok széle olvadó fagyit szimulál, és csöpög lefelé, az ülések burkolata csillámporos nylon. Még az asztalok közepén levő étlap-tartó is egy tölcséres fagylalt, ami egyébként úgy néz ki, mintha valaki dühében odacsapta volna, mert annyira rossz volt; mellesleg ez elég rég történhetett, mert elkezdett olvadni és szétfolyik az asztalon. Mindezt műanyagból persze, lásd a képen.

2012-10-09_17-43-53_88

A falakon hatalmas, Marvel-képregényekre hajazó karakterek díszelegnek, ami nem egészen értem, hogyan illeszkedik az édesszájúak fellegvárának imidzsébe, de legalább nem ízléstelen. Mármint maga az ötlet nem az, de a tapétára ragasztott matrica, aminek a széle kicsit már kezd piszkosodni és elengedni, az már határozottan. A pincérlányok az ’50-es évek dinereit idéző, elvetemülten rózsaszín köténybe vannak öltöztetve, de erről inkább nem mondok véleményt, mert egy formás lányon ez még egész szexire is kijöhet. Ha már a pincéreknél tartunk, akkor túlteszem magam a külsőségek okozta sokkon, és elkezdem a pozitívumokat: a kiszolgálás kedves és figyelmes, bár kicsit sokat kellett várni annak ellenére, hogy az elviteles cukrászda rész miatt elvileg majdnem minden előre elkészített.

Azt már az önkiszolgálóban is láttam, hogy nagyon változatos a felhozatal, az étlapon azonban erre rádobtak még egy lapáttal. Ez már híven tükrözte, hogy a Sugar! nem csak a vércukorszint minél gyorsabb felemelésére jött létre, hanem valóban különleges desszert-élményt akar nyújtani (ami az enteriőrrel egyelőre eléggé félresikerült), úgyhogy bár határozott választással ültem le, mégis nekiálltam kicsit nézelődni, ami megérte. A csokoládékülönlegességektől kezdve a macaronokon és extrém süteményeken át egészen a tejberizsekig rengeteg dologgal elégíthetjük ki édes igényeinket, és akkor a shake-ekről és joghurtkrémekről még nem is beszéltem. Az étlap egyébként ugyanúgy Marvel világát idézi, ami itt is furcsa, de legalább nem matricából vannak a figurák.

2012-10-09_17-33-25_865

Én végül egy csokoládés tányérdesszertet kértem, amely öt különböző csokis édességből ad egy kis ízelítőt, partnerem pedig egy szintén csokis tejberizzsel próbálkozott meg, m&m’s feltéttel. A kiérkező adag egy kicsit kisebb volt, mint amire számítottam (tényleg csak egy kóstoló gyakorlatilag), viszont bőven elég volt ahhoz, hogy a Sugar! jóvátegye minden bűnét. Az öt csokis összetevő egy macaron, egy muffin, egy créme brülée, egy hideg shake és egy salon du chocolat volt. Ez utóbbit nem találjátok meg a neten: ez egy brownie szeletre

2012-10-09_17-27-06_33épített emeletes desszert-különlegesség, amin az emeleteket tejcsokoládé lapok és köztük tejcsokoládés tejszínkrém alkotja. Pontosan olyan fantasztikusan néz ki, ahogyan hangzik és olyan finom, ahogyan kinéz. Már ezért az egy dologért megérte jönni (bár kicsit nehézkes evőeszközzel megenni), de a shake és a créme brülée is egy korrekt étterem színvonalát hozta, nem azt, amire átlagos cukrászdánál számítani lehetne. A muffin felejthető volt, macaront meg bevallom most ettem életemben először, úgyhogy sokat nem mondhatok róla, de rossznak nem volt rossz. A tejberizs is remek volt, úgyhogy gasztro szempontból teljesen megfelelt a „sütibár”. De legyünk őszinték: Budapesten, a kávézók és cukrászdák egyik fellegvárában enélkül pillanatok alatt tönkre is mennének, hiába a különleges dizájn.

Persze megint az ár a mi kis deal-breakerünk: ezért a csokis kóstolóért 1250 forintot kértek, a tejberizs pedig szintén jócskán felül volt árazva, még m&m’s feltéttel együtt is. Nem fogtok minden nap itt reggelizni, de talán így karácsony előtt, esetleg szülinapra vagy évfordulóra el lehet vinni az asszonyt egyszer ide, és ha okosan választunk, nem is járunk olyan rosszul. Ha nincs asszony, akkor is van pár borsos árú különlegesség (például a salon du chocolat), amit egyszer az életben érdemes kipróbálni, de azt inkább elvitelre tegyük, az otthon melegében fogyasztva. De hogy hova mennék inkább, ide vagy egy klasszikus pesti cukrászdába? Hát, ez nem kérdés.

 

 

 

Minden vélemény számít!